A 20 és 26 éves srác és barátnője lányokat utaztattak, prostiként dolgoztatták őket, elvették a pénzüket. Most kommandósok rohanták le a házukat, olyan váratlanul érkeztek, hogy az egyik bűnözőt a wc-ben kapták el, és ott nyomták a fejét a szutykos padlóra. A videó a cikkünk alján nézhető meg.

A megalapozott gyanú szerint a 26 éves F. Ilona és a 20 éves A. János fiatal lányokat utaztattak, és Csongrád, Győr-Sopron, illetve Komárom-Esztergom megyében prostituáltként dolgoztatták őket.

Az egyik nőt hónapokon keresztül mindszenti lakásukban tartották fogva. A nyomozás során beszerzett információk alapján F. Ilona B. József 34 éves szintén mindszenti lakossal együtt is közreműködött egy nő futtatásában.  A sértettet rendszeresen fenyegették, előfordult, hogy bántalmazták is.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

A prostitúcióval megkeresett jövedelmet a feltételezett elkövetők részben vagy teljes egészében elvették a lányoktól, abból fedezték saját életvitelüket.

A hódmezővásárhelyi rendőrök a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrző és Közterületi Támogató Osztálya, valamint a Terrorelhárítási Központ műveleti egységének munkatársaival közösen szeptember 11-én délelőtt összehangolt akciót hajtottak végre.

A rendőrök több helyszínen egyszerre fogták el a gyanúsítottakat, akiknek otthonaiban kutatásokat tartottak. Ezek alkalmával a bűncselekmények elkövetéséhez kapcsolódó feljegyzéseket, bérleti szerződéseket, műszaki cikkeket, készpénzt, illetve személygépkocsikat foglaltak le a nyomozók.

A művelet során a rendőrök a három elfogott személyt gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették őket, és az illetékes ügyészségen előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

Kiem elt kép: részlet a rendőrség videójából