Gyárfás Tamás bűnös: a bíróság jóváhagyta az elsőfokú ítéletet miszerint a vádlottnak 7 év fegyházbüntetést szabtak ki. Legkorábban büntetése négyötödének letöltése után szabadulhat. Az ítélet indoklás jelenleg is tart, a 76 éves médiavállalkozó nem úszta meg a börtönt. A másodfok megváltoztatta azonban a korábbi ítéletet, Gyárfás Tamást nem bűnsegédként, hanem felbujtóként ítélte el.
Egy albán férfit vettek őrizetbe
Fenyő Jánost 1998. február 11-én a délutáni csúcsforgalom közepén lőtték le Mercedesében a budapesti Margit körút és a Margit utca sarkán. Az első körben egy albán bűnözői csoportot neveztek meg lehetséges végrehajtóként. A férfi feladta magát, mondván, hogy nincs köze a bűntényhez. Őrizetbe vették, de kiderült, hogy Acifi Nijazi DNS-e nem egyezett meg a sapkában talált mintával, így ki kellett engedni. Két évvel később lehetett hallani először Gyárfás Tamás nevét rendőrségi körökben, aki a már akkor kétes hírű Portik Tamással is jóban volt. Gyárfásról tudott volt, hogy a Nap TV vezetőjeként komolyan összekülönbözött Fenyővel, még Horn Gyula akkori miniszterelnök is közben járt a békülés érdekében. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.
Rohác ellen emeltek vádat
Az első áttörés 2011-ben történt, amikor Jozef Rohác szlovák bérgyilkos, az Aranykéz utcai robbantásos merénylet elkövetőjének DNS-ét azonosították a sapkában talált mintával. 2013-ban vádat emeltek ellene, majd 2017-ben, csaknem húsz évvel a Fenyő-gyilkosság után el is ítélték. Bár Rohac tagadta bűnösségét, és megbízóját sem elárulta el, ugyanekkor Portik Tamást, akit több más gyilkosságban, mint felbujtó esetében is bizonyítottnak látta a bíróság, hogy ő adta a megbízást Rohacnak, így őt 13 évre ítélték.
Hirdetés
2018-ban vették őrizetbe Gyárfást
2018 április 17-én, hogy a Fenyő gyilkosság lehetséges felbujtójaként a rendőrség őrizetbe vette és gyanúsítottként hallgatta ki Gyárfás Tamást. A gyanú szerint ő bujtotta fel Portikot, amit hangkazettán lévő, titokban felvett beszélgetések is alátámasztanak. Több órányi – 2002-2004 között Portik Tamás által rögzített – felvétel került elő egy temetői rejtekhelyről. Ezeken Gyárfás Tamással, az utcán, vagy lakásban kettesben beszélgetnek, és szóba kerül Fenyő János megölése is. Gyárfás soha nem ismerte el, és szerinte nem is hallható olyan kijelentés, hogy ő megbízást adott volna.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Hangfelvétel
A korábban jelentős médiavállalkozónak számító, a Magyar Úszó Szövetség elnöki tisztét is betöltő Gyárfás és az alvilági körökben mozgó Portik elleni vád alapját egy 512 perces hangfelvétel és különböző tanúvallomások jelentették. A védelem első és másodfokon is azzal érvelt, hogy sem a hangfelvétel, sem a tanúk nem túl meggyőzőek.
Óvadékot tett le
Gyárfás Tamás a hazai büntetési gyakorlatban rekordnak számító kétszázmillió forintos óvadék kifizetése után kapta meg az enyhébb bűnügyi felügyeletet 2018 júliusában. Egy évvel később a bíróság visszaadta ezt az összeget. 2019. július 30-án a Fővárosi Főügyészség előre kitervelten elkövetett emberölésre való felbujtásért vádat emelt ellene.
12 évet kértek rá
2019 novemberében az előkészítő tárgyalással kezdetét vette a tévés producer büntetőpere. Az ügyészség beismerés esetén 12 év fegyházbüntetést indítványozott. “Nincs mit beismernem. Személyiségem ismeretében abszurd, hogy agresszíven akartam volna fellépni Fenyő ellen. Engem is megrázott Fenyő János halála, amit sajnálok most is.” Rengeteg szakértőt, tanút, számos ismert tévés, média személyiségek idézet a bíróság az elmúlt öt évben. Végül 7 év fegyházra ítélték, első fokon, amelyet ma helyben hagyott a bíróság. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: Gyárfás Tamás