Molnár József már fiatalon brutális rablógyilkosságot követett el, ami után feldarabolta áldozatát, egy kazánfűtőt. Tizenegy évet ült, majd fél év múlva újabb gyilkosságot követett el, amit egy próbababa ellopásával akart megúszni.

El akarta égetni a kazánfűtő darabjait

Az aszódi javítóintézetet is megjárt Molnár József 1960. január 1-jén munkahelyén, a Sportkórházban megölt és kirabolt egy Bata András nevű kazánfűtőt. A holttestet feldarabolta és el akarta égetni, de lebukott. Az akkor még fiatalkorú, mindössze 17 éves Molnárt 15 évi börtönre ítélték a rablógyikosságért. Ezt az időt nem ülte le, mert 1971 áprilisában feltételesen szabadult. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kinézte magának a gépírónőt

Fél évvel később Budapesten a 11. kerületi Bartók Béla út 126. szám alatt lévő háznál megtámadott egy nőt, akinek elvitte az arany karóráját. Pár nappal később aztán újabb, áldozatára és magára nézve is végzetes bűncselekményt követett el. 1971. szeptember 9-én a Móricz Zsigmond körtér egyik zenés presszójában beszédbe elegyedett Tóth Gyuláné, 38 éves gépírónővel. Ugyan külön távoztak a szórakozóhelyről, de Molnár követte a nőt, mert még a mulatozás közben kiszúrta, hogy van pénze.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Egy cigi, aztán előkerült a kés

A Bertalan Lajos utca és a Budafoki út sarkán megállította. Elszívtak egy cigarettát, majd Molnár kiszakította a nő kezéből a táskáját. Az igencsak ittas állapotban lévő asszony ekkor azt mondta, ismeri Molnárt, mire a férfi a magával hozott konyhakéssel elvágta a nő torkát, és kétszer hátba szúrta. Tóth Gyuláné azonnal meghalt.

Próbababával a kezében rohangált

Molnár Józsefet pár nappal később, egy piti ügy miatt kapták el. Részegen betörte egy Bartók Béla úti üzlet kirakatát, majd kezében egy onnan zsákmányolt próbababával szaladgált a nyílt utcán. Ezt a nem éppen szokványos jelenetet percek alatt kiszúrta egy rendőr, és Molnárt bevitték a rendőrségre.

El akarta terelni a figyelmet

Mint később kiderült, a férfi az egész „mutatványt” azért csinálta, mert azt hitte, hogy ha ezért beviszik, nem fogják megtalálni a pár nappal korábban történt gyilkossági ügyben. Tóth Gyuláné megölésével a Kékfény című bűnügyi műsor is élénken foglalkozott, többek között a gyilkos eszközként szolgáló kést is bemutatták, amit a tettes 150 méterrel a tetthelytől eldobott.

Megvillant a penge

Molnár József elfogása után arra próbált hivatkozni, hogy hirtelen felindulásból ölt. Azt mondta: „Félhomály volt, megvillant a penge, kikaptam a kezéből, elvágtam a torkát és kétszer hátba böktem. Aztán elmentem haza, megmosakodtam, ettem és elmentem sörözni…”

Halál a visszaesőre

A Fővárosi Bíróság Molnár Józsefet 1973 májusában nyereségvágyból, visszaesőként elkövetett emberölés bűntettéért, visszaesőként elkövetett rablás és lopás bűntettéért — figyelembe véve, hogy emberölésért korábban már 15 évi szabadságvesztéssel sújtották, halálra ítélte. A kétszeres gyilkost 1975. február 5-én, 33 évesen végezték ki Budapesten. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Egy nap, két darabolás

Molnár József első, 1960-as gyilkosságával kapcsolatban kriminalisztikai szempontból érdekesség, hogy 24 óra alatt két fővárosi darabolásos gyilkosságról számoltak be a lapok. Egy Toldi László nevű férfi a feleségét akarta eltüntetni ilyen módon, a módszereiben voltak szadisztikus vonások, ugyanis úgymond szalámiszerűen felvagdosta a halott nő orrát. További közös pont, hogy visszaesőként később Toldit is halálra ítélték és kivégezték, miután 23 évvel később megölte saját kislányát is. Akarok még ilyen izgalmas újranyitott aktát!

Kiemelt kép: Randőrautó Budapesten 1974-ben – Forrás: Fortepan.hu – Kékvillogó.hu-grafika