Az egyik reggel, ahogy máskor is, munkába indult, ám már több, mint egy hete semmit sem tud egy budapesti nő hollétéről a családja. Csizmadia Katinka élettársa és két gyermeke értetlenül áll a dolog előtt. A férfi egyébként éppen arra készült, hogy eljegyezze párját.

Eltűnt a munkahelyéről

Szeptember 7-én látták utoljára a munkahelyén a kétgyermekes anyukát, azóta még a családja sem tudja, hogy merre lehet az asszony. Csizmadia Katinka Budapest 11. kerületében, egy takarítócégnél dolgozott. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiment cigit venni

„Hetedikén reggel elment dolgozni. A munkahelyéről negyed kilenckor kiment cigit venni, de már nem ment vissza” – árulta el a nő élettársa.

 

Kipakolta a szekrényét

Katinka két nappal később, egy férfivel ment vissza a munkahelyére, hogy kipakolják a szekrényét. A főnökasszonya szerint zavart volt, senkit nem ismert meg, senkivel nem beszélgetett

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Két gyermeke van

Az 51 éves nőnek két gyermeke van, a 21 éves Liliána és a 20 éves Péter. Ők sem értik, hova tűnhetett el ilyen hirtelen az édesanyjuk. Katinka még a gyerekeinek sem veszi fel a telefonját, ha keresik, folyamatosan megszakítja a hívást.

„Nem önszántából van távol”

„Valaki a nevében SMS-ben üzenget a gyerekeinek, de biztos nem Katinka, mert ő nem ilyen szavakat használ. A lánya egyik este háromnegyed kilenckor kapott egy üzenetet Katinka telefonjáról, hogy „Van még egy kis dolgom, Manó, majd megyek”. Imádja a gyerekeit, úgyhogy biztos, hogy beszélne velük. Valószínűleg nem önszántából van távol” – mondta a Ripostnak a nő párja.

Eljegyzésre készült

Katinka és Imre öt éve vannak együtt. Imre a születésnapjára eljegyzési gyűrűt vett a párjának, de már nem tudta neki odaadni. A férfi nagyon rosszul viseli, hogy a párja eltűnt, és azt üzente neki, hogy legalább a gyerekeire gondoljon és velük beszéljen.

Az eltűnt asszony

Fotó: police.hu

A 17. kerületből tűnt el

A BudaPestkörnyéke.hu írt arról, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság 17. Kerületi Rendőrkapitányság eljárást folytat az ismeretlen helyen tartózkodó Csontos József ügyében. 

Orvosi segítségre szorulhat

A rendelkezésre álló adatok szerint a 73 éves férfi szeptember 16-án 23 óra körül 17. kerületi lakhelyéről ismeretlen helyre távozott. Orvosi segítségre szorulhat, a rendőrök jelenleg is keresik. Csontos József 170 cm magas, vékony testalkatú, kék szemű, rövid ősz hajú. Eltűnésekor fekete tréningnadrágot és fekete pulóvert viselt.

Így segíthet

A Budapesti Rendőr-főkapitányság 17. Kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki Csontos József tartózkodási helyéről információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es díjmentes segélyhívó számon. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: az eltűnt budapesti asszony. Fotó: police.hu