Ahogyan arról a KékVillogó is beszámolt több százmillió forintos tartozást halmozott fel Fekete Dávid. Az egykori megasztáros a károsultak szerint különböző kölcsönöket vette fel, majd nem törlesztette azokat, egy család miatta vált földönfutóvá. Az énekes családját is nehéz helyzetbe hozta, ugyanis felesége nevére nagyon sok pénzt vett fel. Most megszólalt az énekes egy újabb károsultja, aki állítja a zenész miatt karambolozott várandósan.

Megszólaltak a károsultak

Mint megírtuk Fekete Dávid károsultjai – két győri férfi – néhány nappal ezelőtt a Tények Plusz műsorában beszélt arról, hogy az énekes állítólag sokakat megkárosított, nem is kevés pénzzel, mint mondták százmilliókról van szó. Az egyik győri férfi elmondta, hogy az énekes a felesége nevére vett fel 73 millió forint hitelt, amit nem törleszt, valamint hozzátette, hogy az egykori megasztáros állítása szerint még lopott is, ugyanis eladott egy járművet, majd másnap visszalopta azt.  A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Van, aki az otthonát is elvesztette miatta

Egy másik győri férfi pedig arról számolt be, hogy Fekete Dávid miatt az otthonát is elvesztette, így most a 6 hónapos terhes feleségével költözniük kell. Ő pénzt és autókat is bízott az énekesre, ám ő azokat mind eltüntette, mert azt nem mondta neki, hogy brutális adóssága van. 

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Korábbi adósságait újabb adóságokból törlesztette

A férfi azt mondta, hogy autókat és pénzeket is rábízott a volt megasztárosra, amiket ő szépen eltüntetett. Ugyanis Fekete Dávid elfelejtette közölni vele, hogy neki már akkor brutális adóssága volt, amit ezekkel az új ügyletekkel igyekezett betömködni. IDE KAPCSOLÓDIK: “Képes volt még az egyik barátomtól is két héttel ezelőtt ellopni egy autót a ház elől” – több százmillió forintos tartozást halmozott fel a Megasztár egykori felfedezettje, megszólaltak a károsultak

Elismerte tartozásait

Az énekes napokkal ezelőtt maga ismerte el, hogy „súlyos százmilliókkal” tartozik, ám állítása szerint tartozásainak oka, hogy rossz üzleti döntéseket hozott.

Családját is megkárosította

Fekete Dávid egyébként a feleségét is annyira nehéz helyzetbe hozta, hogy a háromgyermekes anyuka akár hosszú évtizedekig is ellehetetlenül anyagilag. Az énekes százmilliós hitelt vetetett fel neje cégével, amelynek milliós havi törlesztőjét, ha magára marad, képtelen lesz fizetni. Erről a hitelfevételről egyébként az egyik győri férfi, Fekete egyik károsultja is beszélt.

Feljelentést tettek

A két megszólalt férfi egyébként már megtette a feljelentést Fekete Dávid ellen, ám elmondásuk szerint rajtuk kívül mások is a rendőrséghez fordultak.

Megszólalt egy újabb áldozat

Most pedig az énekes egy újabb áldozata, Horváth-Farkas Tímea szólalt meg a Blikknek. A kétgyermekes családanya 2018-ban vásárolt egy autót Dávidtól, ám kiderült, hogy a jármű totálkárosra volt törve és darabokból hegesztették össze. Valamint műszakilag is annyira rossz állapotban volt, hogy Tímea emiatt karambolozott várandósan.  Egy 8. generációs dízeles Honda Civicet volt az autó, amit Tímea akart, ám csak kettő volt belőle az országban, végül Dávid kereskedése mellett döntöttek.

Évekig spórolt az autóra

“Az első autóm lett volna, évekig spóroltam rá. Amikor beszéltem Dáviddal, azt mondta, ez nem felel meg az igényeinknek. Ajánlott egy másikat, amit behoz Németországból. Kiválasztottuk, az ára 1 millió 390 ezer forint volt, a felét kérte előlegnek, kifizettük. Adásvételi nem volt, azt ígérte, postán küldi” – mesélte Tímea a Blikknek.

Totálkárosra volt törve, darabokból rakták össze

A fiatal nő és férje nagyot döbbentek, amikor szervízbe vitték az autót, ugyanis itt derült ki, hogy az autó totálkárosra volt törve. “Amikor átvettük az autót, szintén nem kaptunk róla papírt. Megint azt mondta, postán küldi. Kifizettük és hazavittük, majd egy szervizbe átnézetni. Itt olyan hírt kaptunk, ami sokkolt minket. Közölték, a kocsi darabokból van összehegesztve, más színre van fújva. Kaptunk árajánlatot, több mint egymillió forintért tudták volna rendbe hozni. Közben karamboloztam is vele, mert menet közben leállt a generátor, az akkumulátor, beállt a kormányzár és az autó irányíthatatlanná vált. Már várandós voltam, szerencsére nem lett nagyobb baj. Egyértelmű, hogy becsapott az autóval, ezért karamboloztam terhesen” – folytatta a kálváriájukat a szegedi édesanya.

Meghamisították az aláírását

Miután nagy nehezen megkapta az adásvételi papírokat Tímea akkor döbbent rá, hogy Szlovákiában állították ki a férjezett nevére, pedig akkor még nem is volt házas, valamint az aláírását is meghamisították – derül ki a Blikk cikkéből, amit a LikeNews.hu hírportál szemlézett.

Százezreket buktak

Ezt követően Tímeáék ügyvédi felszólítást küldtek Dávidnak, aki végül az autó vételárát visszafizette, de a szegedi nő és férje így is százezreket buktak a vásárláson az átírással és a javítási költségekkel.

Soha többé nem venne így autót

“Soha többé nem vásárolnék így autót, pláne nem Dávidtól. Persze, azóta már hallottam róla, hogyan üzletel, engem is megkeresett más károsult. Ráadásként az autó még hosszú ideig az én nevemen volt, én kaptam a csekkeket a súlyadóról is, újabb hosszú utánajárás után került le a nevemről” – nyilatkozta a két gyermekes édesanya.

Kiszivárgott e-mail

A LikeNews is megírta, hogy szintén a Blikk birtokába jutott egy e-mail nemrégiben, amelyet egy nyugat-magyarországi autókereskedés írt, hogy felhívja a figyelmet  „egy győri, becsődölt használtautó-kereskedő, médiában is feltűnő személyiség az ügyeskedéseivel rengeteg autókereskedőt és magánszemélyt jelenleg is megkárosít illetve megkárosított”. Habár a levélben Fekete Dávid neve nem szerepel hivatalosan, de a lapnak az üzenet elküldője megerősítette, hogy bizony róla van szó.

Több feljelentést is tettek Fekete Dávid ellen

“Több rendőrségi feljelentés is van folyamatban ellene már évek óta, de még mindig szabadlábon van és folyamatosan pusztít. Pont ebből a megfontolásból írom ezt a levelet az autókereskedőknek, akik még csak most kezdtek el vele dolgozni, vagy tervezik, ezzel a »rendkívül tehetséges« emberrel az együttműködést” – írja a levélben. Állítólag sokan vannak, akik még nem tettek feljelentést, ugyanis azt remélik, hogy az énekes szépen lassan elkezd törleszteni. Fekete Dávid botrányáról a LikeNews.hu számolt be részletesen, mindent a témával kapcsolatban itt találsz!

Nem akarják, hogy a feleségén csattanjon

Az informátor a napilapnak azt is elmondta, hogy Győrben már mindenki tudja, hogy nem jó üzletelni a zenésszel, azonban a feleségét szintén ismerik és senki sem akarja, hogy rajta csattanjon az ostor. Regina szüleit szintén sokan ismerik a környéken, akik tisztességesek.  A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Fekete Dávid – Forrás: TV2