Rendezett körülmények között élnek, rendesen jártak iskolába, az egyik édesapja pedig egy jónevű sebészprofesszor. A normális körülmények ellenére az öt tizenéves fiú mégis úgy döntött, hogy fegyveres rablásokat követnek el Újbudán és a Gellért hegyen. Egy éve elfogták őket, azóta is bűnügyi őrizetben vannak, most a rendőrség lezárta a nyomozást és az ügyészséghez került az ügy, vádemelés lesz belőle.

Gázpisztollyal raboltak

A megalapozott gyanú szerint a tettesek gázpisztollyal raboltak többször a 11. kerületben. Összesen nyolc rablást írnak a fiatalokból álló ötfős társaság számlájára a budapesti rendőrök. A galeri tagjai különböző felállásokban vettek részt a bűncselekményekben; volt, hogy ketten-hárman, de előfordult, hogy mindannyian jelen voltak az elkövetésnél.

Fiatalokat raboltak ki

A banda Budapesten a Gellérthegyen, illetve a Feneketlen-tónál szemelt ki többnyire fiatalokat. A tettesek arcukat eltakarva, gáz- és riasztófegyverrel fenyegetőzve vették el áldozataik pénzét és más értékeit. A bűncselekmények során senki sem sérült meg.

Meghallották a rendőrök a lövést

Két feltételezett elkövetőt 2019. december 11-én fogtak el, amikor az egyik rablás során a menekülő sértett után lőttek a gázpisztollyal, amit a rablások miatt fokozott járőrszolgálatot ellátó BRFK Zseblopási Alosztály és Rablási Osztály munkatársai meghallottak. A banda többi tagját ezt követően kerítették rendőrkézre a fővárosi nyomozók.

Azóta is bűnügyi felügyelet alatt állnak

A 15 és 17 év közötti gyanúsítottak közül a nyomozók négy fiatalt őrizetbe vettek, akik azóta is bűnügyi felügyelet alatt állnak, míg ötödik társuk az eljárás során szabadlábon védekezik. A fegyveresen elkövetett rablás bűntett miatt folytatott eljárásokat a Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztálya befejezte, az ügyiratokat átadták az ügyészségnek.

Mászókán rabolták ki a gyerekeket

Az egyik kirabolt lány édesapja akkor a következőket nyilatkozta: A lányom késő délután egy barátjával lófrált a Gellérthegyen, ahol a csúszdás játszótéren felmásztak egy mászókára és ott dumáltak, amikor megjelent két fickó, akik először megkérdezték tőlük, hogy van-e füvük, majd nem sokkal a nemleges választ követően újra megjelentek, ezúttal már egy fegyverrel vagy annak látszó tárggyal, hogy közöljék a gyerekekkel: a fegyvert használni fogják, ha nem adják oda a pénztárcájukat.

Elvették a pénzt és leléptek

Eleve csapdában érezték magukat a mászókán, szerencsére nem jutott eszükbe hősködni, így végül kialkudták, hogy a pénztárcájuk maradhat, de leadnak minden, náluk levő készpénzt. A rablók, akik kapucnival és símaszkszerűséggel takarták el az arcukat, a pénzt megszerezve azonnal elrohantak, a telefonok és igazolványok nem érdekelték őket – írta az apuka.

Elfogták őket

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztály munkatársai tavaly december 11-én este a 11. kerületben fogtak el egy 16 éves és egy 14 éves fiút, akik a Minerva utcában követni kezdtek egy férfit, majd egy gázriasztó fegyverrel megfenyegették, értékeit követelték és egy lövést is leadtak; a támadásban nem sérült meg senki. A nyomozók a két fiút a helyszínen elfogták, az egyik elkövetőnél megtalálták a gázriasztó fegyvert is.

Jómódú szülők gyermekei raboltak

A nyomozás során kiderült, hogy az öt fiatal pár hónapja ismeri egymást. Ketten általános iskolába, egy fiú középiskolában, kettő pedig gimnáziumba jár. A gimnazisták közül az egyik fiatal egyházi iskola tanulója. A fiúk kivétel nélkül rendezett körülmények között élnek, a szüleik dolgoznak, például egyikük édesapja sebész egy fővárosi kórházban.

Itt van a fiatal rablók elfogásáról készült rendőrségi videó

Ezek is érdekelhetnek:

Kiemelt kép: A fiatal bűnözők elfogása – Forrás: Rendőrség