Három év börtön is kaphat az a férfi, aki a csörögi Ordas-tavaknál ellopta a parton elhunyt horgásztársa nagyértékű pecabotját.

Drága felszerelés

A Blikk információi szerint a 61 éves férfit a rendőrség elfogta, a kihallgatásán beismerte tettét. A férfi szabadlábon védekezhet, az ellopott egymilliós horgászbot és a felszerelés is előkerült.

Nem hitt a szemének

Azt hittem, nem hiszek a szememnek, amikor a kamerafelvételeken láttam, hogy mi történt – mondta a lapnak a tógazda, Hevér Tamás.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Ő szólt, hogy baj van

Korábban pont a tolvaj szólt a mentőknek, hogy egy társa furcsa pózban, mozdulatlanul ül a székében. Két szabadnapos mentős azonnal megkezdte az újraélesztését, de már nem lehetett már segíteni rajta.

Felkapta

A férfi a halott elszállítása után lépett. Egyszerűen odament a hátrahagyott felszereléshez és elvitte azt. Pontosabban először csak arrább rakta, majd később, miután látta, hogy senki sem keresi, elvitte. Egy kamera buktatta le. A rendőrség is nyomozni kezdett.

Magányos lehetett

A meghalt férfi autója egyébként még mindig a helyszín közelében álldogál, egyelőre senki sem kereste. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Mi a jogi helyzet?

Kifosztásról jogi értelemben akkor beszélhetnénk, ha még élt volna, de mondjuk elájult a sértett. Így ez egy nagy értékre elkövetett lopás, amelynek büntetési tétele három évig terjedhet. Az, hogy egy hullát lopott meg az elkövető, ezen nem változtat, de a bíró valószínűleg minősítő körülményként figyelembe veszi majd – idézte a Blikk dr. Tran Dániel, az esettől független ügyvédet.

Az Ordas-tavak

Az Öreg-tó 1,3 hektáros, patkó alakú, a Hartyán-patak táplálja vízzel, mélysége 2-3 m között változik. Jelenleg 2-20 Kg közti pontyok (45 mázsa 5 kg feletti), 70 db compó, valamint 2-7 kg közti tokok vannak a tóban. A tavon kizárólag az úszós horgászat engedélyezett – írja a tavakat bemutató honlap.

Itt található

Címlapfotó: ordasto.hu.