2025. december 22-én a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórházból eltávozott egy idős hölcs, azóta életjelt nem ad magáról. A felkutatására tett intézkedések eddig nem vezettek eredményre. A rendőrség a lakosság segítségét kérik.

Személyleírása 

Hofbauer Andrásné vékony testalkatú, szeme barna, haja rövid, ősz, fehér bőrű. Ruházata: vörös színű kötött pulóver, farmernadrág, lazacszínű télikabát. A bal karján gipsz van.

Itt lehet jelentkezni

A Győri Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható nő tartózkodási helyéről információval rendelkezik, hívja a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-96-417-329-es hívószámon. Valamint névtelenség megőrzése mellett bejelentést tehetnek továbbá az ingyenesen hívható 06-80-555-111 telefontanú, illetve a 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Hofbauer Andrásné

A szekszárdi doktornő halála 

Két hónapja egy szekszárdi főorvos tűnt el a szegedi klinikáról. Kett Antónia eltűnése előtt pár nappal súlyos gerincműtéten esett át. Erős fájdalomcsillapítókat kapott, ettől kissé zavarodott lett az állapota, majd egyik hajnalban kisétált a kórházból. Egy ideig a klinika udvarán bolyongott, majd pár nap múlva egy elhagyatott területen találták meg a holttestét. Az ügyről ebben a cikkünkben írtunk részletesen. 

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: győri Petz Aladár kórház