Tíz év fegyházra és tíz év közügyektől eltiltásra ítélte a Székesfehérvári Törvényszék azt a férfit, aki éveken át saját nemi vágyai kielégítésére használta fel felesége unokáját. A Győri Fellebbviteli Főügyészség közleménye szerint egy 10 éves kislány volt az áldozat.

Ágyba bújt a 10 éves kislánnyal

Az ítélet szerint a kislány sokat tartózkodott a nagymamája és annak férjének a dunaújvárosi lakásában. A férfi jó kapcsolatban volt a neje unokájával, és sok időt töltött kettesben vele. A pótnagypapa ezt kihasználva, 2018-tól rendszeresen nemi cselekményt végzett a gyerekkel.   A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

A kislány már nem akarta

Különböző jutalmakat ígért és adott is neki, hogy ezt hagyja, illetve, hogy ne beszéljen senkinek erről. Miután a kislány nagyobb lett, egyre jobban zavarta a férfi viselkedése, ezért többször rászólt, hogy hagyja abba, aminek az általa papának szólított férfi nem tett eleget.

Elsírta magát az iskolában

A kislány a traumatikus hatások miatt 2021. február 17-én elsírta magát az iskolában, majd elmondta az iskolapszichológusnak, hogy milyen szörnyűséget művel évek óta vele a nagymamája férje. A gyerek édesanyja másnap feljelentést tett a rendőrségen.


Érdemes tudnod

A Kékvillogó hírportált a friss adatok szerint milliók olvassák! Olyan oldalakkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Blikk és a nagy országos hírportálok. A Facebookon már 364 ezres a követőtáborunk. A hirdetőink tudják, hogy nálunk nagyon hatékonyak a hirdetések. Több ezren választották már a Kékvillogó Partnerprogramban a fizetett cikkeket. Az árainkat ide kattintva éred el. Pörgesd fel te is a bizniszed, klikk ide!


 

10 év fegyházat kapott

A bíróság 10 év fegyházra ítélte a vádlottat nemi erőszak bűntette és nemi visszaélés bűntette miatt azzal, hogy feltételesen se bocsássák szabadlábra. Emellett véglegesen eltiltották minden olyan foglalkozástól, és tevékenységtől, amely során 18 év alattiakkal foglalkozhatna, s kötelezték az 1,7 millió forintos bűnügyi költség megfizetésére is.

Súlyosbítást kért az ügyész

Az ügyész súlyosításért, a vádlott védője elsődlegesen felmentésért, másodlagosan enyhítésért fellebbezett. A Győri Fellebbviteli Főügyészség álláspontja szerint a férfi az erkölcsi és a jogi szabályokat is megszegte az éveken keresztül elkövetett bűncselekményekkel, ami a kislány érzelmi fejlődésében sérülést okozott, ezért súlyosabb büntetés kiszabása indokolt.   A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: illusztráció