Vasárnap este nyolc óra körül súlyos baleset történt Páty centrumában a CBA parkoló közelében. A vétkes sofőr elmenekült a helyszínről.

Gumicsikorgás a CBA-nál

A Telkihez közeli budai agglomerációs település, Páty központjában a CBA parkolójából vasárnap este nyolckor nagy sebességgel, gumicsikorgással hajtott ki egy kék autó.

Gázt adott, amikor jött az Audi

A sofőr nem vette észre, hogy a kereszteződéshez egy szabályosan közlekedő Audi is érkezik, gázt adva kikanyarodott.

Megpördült az autó

A vétkes autó a kanyarodáskor csúnyán elkapta az érkező Audi hátsó részét, amely igy megpördült.

Két gyermek volt az autóban

Az Audi hátsó ülésén két kisgyermek utazott, ők is megsérültek, a mentők kórházba szállították a gyerekeket. Közben a vétkes sofőr segítségnyújtás nélkül lelépett.

Részeg lehetett a sofőr

A szemtanúk szerint a vétkes sofőr részeg volt és ahelyett, hogy segített volna, a sötét járdán elsuhant a legközelebbi trafikhoz, ahol piát akart venni.

Nem érzi jól magát

Az eseményeket látta egy helyi férfi, aki annyit mondott a BudaPestkörnyéke.hu tudósítójának, hogy a karambolt okozó pátyi férfi azt mondta a trafiknál iszogató ismerőseinek, hogy nem érzi jól magát.

Kommandósok ugrottak ki a kékvillogós autókból

A szemtanú elmondása szerint ebben a pillanatban több kékvillogós autó fékezett hirtelen a trafiknál, kommandósok ugrottak ki belőle és keményen a földre rántották a férfit.

Letartóztatták a trafiknál

Megbilincselték és letartóztatták – mondta a szemtanú. Közben a mentők kórházba szállították a sérülteket, a katasztrófavédelem egységei pedig elhárították az útakadályt a baleset helyszínén.

6 évet is kaphat

Amennyiben bebizonyosodik, hogy a férfi tényleg piásan vezetett és valóban segítségnyújtás nélkül elment a helyszínről, akár 6 évet is kaphat.

Kiemelt kép: A pátyi baleset helyszíne – Fotó: Kékvillogó.hu