Életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte elsőfokon a bíróság Sz. Pétert, aki a vád szerint meggyilkolta a saját édesapját, az ország Lópici Gáspárját, azaz Szilágyi Istvánt. Az ítélet nem jogerős.

25 év múlva szabadulhat legkorábban

A Blikk információi szerint Sz. Péter leghamarabb 25 év múlva bocsátható majd szabadlábra, 10 évre eltiltották a közügyektől, valamint a korábbi 2 év felfüggeszetettet is le kell tölteni, továbbá 2 millió forintos bűnügyi költséget is meg kell majd fizetnie. A portál azt írja, hogy a mai nap a szakértők meghallgatásával kezdődött, amikor is felsorolták, Szilágyi István milyen sérüléseket szenvedett a tragédiával végződő napon. Mint közölték a színész kötőhártyája bevérzett, az arckoponyáján szilánkos törések voltak, az orrcsontja törött volt, a bordája eltört, s 15-20 ütés is érhette. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Ez is érdekelhet:

HOPPÁ! A Kékvillogó.hu Magyarország legolvasottabb hírportáljai között szerepel, sok százezren olvassák! A forgalmas napokon olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Blikk, az RTL KLUB vagy a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Szilágyi István halálának napja

Korábban a BudapestKörnyéke.hu oldalán is írtunk róla, hogy az ország Lópici Gáspárjaként elhíresült színművészt, Szilágyi Istvánt a vád szerint a saját fia, Péter gyilkolta meg: 2020 május elején agyonverte őt.

Semmi megbánás

A mai tárgyalás napon a szakértők elmondták, a bántalmazás hosszú perceken át tarthatott, a színész testén számos sérülést találtak, melyből feltételezhető, hogy védekezni próbált, elhárító mozdulatokat tett támadójával szemben. Miután a bizonyítási eljárás befejeződött, az ügyész tartotta meg a perbeszédét, melyben elmondta, mennyire kegyetlen és brutális módon ölték meg Szilágyi Isvánt. Arról is beszélt, hogy Sz. Péter nem ismerte el a bűncselekményt tényét, így megbánást sem tanúsított, holott a bizonyítékokt alapján egyértelmű: Péter végzett az édesapjával.

Kapcsolódó:

Ezt mondta Péter ügyvédje

Ezt követően Sz. Péter védőügyvédje tartotta meg a beszédét, aki érvelésében azt közölte, védence mindig következetesen adta elő a védekézést, mely szerint egy ismeretlen személy tartózkodott a gyilkosság időpontjában a házukban. Az ügyvéd ezért kérvényezte, hogy mentsék fel a védencét, mert állításuk szerint nem lehet minden kétséget kizáróan bizonyítani, hogy ő követte volna el a bűncselekményt.

Megszólalt Sz. Péter is

Az utolsó szó jogán Sz. Péter is megszólalt, aki azt mondta: ” Legalább egyszer szembesítettek volna minket az édesanyámmal, akivel mást vallottunk. Amikor megtörtént ez az eset… én pánikba estem attól, amit apám csinált. Nem tudom, mi történt, ért-e engem ütés vagy sem, de a földön keltem fel.” Ezt követően hosszasan mesélte el az a történetet, mit korábban már többször is előadott a bíróságon. “Borzasztóan sajnálom ezt a történetet így, ahogy van, de nem tudok vele mit kezdeni. Ha az embert megtámadjak, akkor védekezik, de nem tudom, mi történt. Megütöttek, elveszítettem az eszméletemet, nem tudom…” A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Ez is érdekelhet:

Kiemelt kép: Szilágyi István – Forrás: YouTube