Hétfő hajnalban először halálra gázolt Jánossomorján egy 20 éves lányt a Mercedes terepjáró sofőrje, majd miután továbbhajtott Mosonmagyaróváron is elgázolt egy biciklist a drogos szlovák férfi. A kétgyermekes családapa jelenleg kómában fekszik.

Két család életét tette tönkre

A bedrogozott sofőr pár órán belül két család életét tette tönkre, először a 20 éves Viktóriát ütötte el a biciklisávban, aki a helyszínen az életét vesztette, majd miután továbbhajtott M. Lászlót is elgázolta, aki jelenleg élet-halál között lebeg. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Szabályosan közlekedett

László teljesen szabályosan kivilágítva közlekedett a családja elmondása szerint, de hiába, az ámokfutó szlovák sofőr így is elgázolta őt.

Megsérült a gerince

A férfinak megsérült a gerince, már túl van egy idegsebészeti műtéten, az állapota pedig jelenleg válságos. A legutóbbi információk szerint kómában fekszik a kórházban.

Lebuktatták a térfigyelő kamerák

A mosonmagyaróvári rendőrök adatgyűjtés és a térfigyelő kamerák felvételeinek elemzése alapján azonosították, majd egy 7 óra 45 perckor érkező lakossági bejelentés segítségével a város belterületén elfogták a balesetet okozó gépkocsit vezető szlovák állampolgárt.

Drogos volt a szlovák férfi

A sofőrrel szemben alkalmazott drogteszt pozitív eredményt mutatott, ezért őt további mintavétel érdekében előállították.

Büntetőeljárás indult ellene

A 35 éves férfi ellen, őrizetbe vétele mellett a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságon halálos kimenetelű közlekedési baleset okozása vétség és segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

Fiatal lányt gázolt halálra

Ahogyan a Kékvillogó beszámolt róla, a Mercedes sofőrje először Jánossomorján gázolt el egy biciklist. A sofőr a helyszínről megállás és segítségnyújtás nélkül elhajtott. A baleset következtében a kétkerekűvel közlekedő helybéli nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

Fiatal kézilabdázó volt az áldozat

A Jánossomorja kézilabdacsapata egy szomorú hírt osztott meg a Facebook-oldalán tegnap este: „A Jánossomorja Sportegyesület, Kézilabda szakosztálya mély fájdalommal tudatja, hogy kiváló csapattársunk, kapusunk, barátunk, Budai Viktória a mai napon tragikus körülmények közt itthagyott bennünket.”

Gyertyagyújtást szerveztek

Csapatunk gyertyagyújtással 2021 október 5.-én kedden este 19:00-kor a Jánossomorjai hármashalom emlékműnél tart megemlékezést. Gyújtsunk gyertyát együtt emlékére” – írta a közösségi oldalán a JSE Kézilabda Szakosztálya. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: kórház – Forrás: BPK