A hétvégén őrizetbe vett két férfi mindegyike külföldről jött éppen haza, amikor a nyomozók elfogták őket. Mindketten ahhoz a bűnszervezethez tartoznak, amelyik gyógyászati segédeszközök után járó állami támogatásokat vett fel jogosulatlanul. Mint az az egyre szélesedő ügy nyomozása során kiderült, a gyógycipőkön túl különböző ortézisekkel kapcsolatban is történtek visszaélések.

Ősszel kezdődtek az elfogások

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodánál (KR NNI) tavaly ősszel indult költségvetési csalás ügyében a múlt héten elfogott 17 gyanúsított után a hétvégén még két orvoson ütöttek rajta a nyomozók. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Nyaralásból jött haza, amikor elfogták

Egyiküket akkor fogták el, amikor egzotikus nyaralása után gépe landolt a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Míg a másik orvost síeléséből hazatérve lakásán várták a rendőrök. Majd gyanúsítotti kihallgatásukat követően mindkettőjüket bűnügyi őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatásukat. 

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Autókat, ingatlanokat foglaltak le

A náluk tartott kutatások során informatikai eszközöket, illetve különböző dokumentumokat foglaltak le. Ezen túl vagyonvisszaszerzés céljából lefoglalták nagyértékű autóikat, valamint ingatlanjaikat, és zárolták folyószámláikat, összesen 100 millió forint értékben.   

Többen is letartóztatásban vannak

A tavaly őszi és téli elfogásokkal együtt így az ügycsoportnak már összesen 28 gyanúsítottja van, akik közül 14 fő letartóztatásban van. A többiek bűnügyi felügyelet alatt állnak, vagy szabadlábon védekeznek.

Az ország több pontján figyelték őket

A szerteágazó bűnügy felderítése érdekében az ország különböző pontjain létrehozott nyomozócsoportok folyamatosan elemzik és értékelik az újabbnál újabb adatokat, és továbbra is szorosan együttműködnek a Nemzeti Védelmi Szolgálat munkatársaival.

Nem csak cipőkkel bizniszeltek

Így vált ismertté, hogy a bűnszervezethez kötődő cégek nemcsak gyógycipők után járó állami támogatásokat igényeltek vissza a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőtől (NEAK), hanem más gyógyászati segédeszközök után is benyújtottak igényt.

Műlábakat is felírtak az orvosok

Az ortopéd orvosok által felírt vényeken így a gyógycipőkön túl szerepeltek még gerincortézisek, és ahhoz tartozó különböző járássegítő alkatrészek, illetve csuklóortézisek és térdortézisek is, mely eszközök mindegyikének a rögzítés, a támasztás és a tehermentesítés a funkciója.

A betegek nem tudták, mit írtak fel nekik

A szervezetben mindenkinek megvolt a maga szerepe. Az orvosok írták fel a vényeket, többségében olyan emberek adatait felhasználva, akik erről mit sem sejtettek. A beteglistákat – amiket általában különböző szociális intézményektől és idősek otthonától szereztek be – a cégek alkalmazottai küldték el nekik.

A támogatásra hajtottak

Majd az ortopéd orvosok érdemi vizsgálat nélkül írták fel a recepteket, rajta a különböző gyógyászati segédeszközökkel. A cégek ezeket a termékeket ugyan legyártották, de többségében nem megfelelő minőségben, és a vényeket benyújtva igényelték vissza a NEAK-tól az állami támogatások összegét.

Volt, hogy akinek szüksége volt rá, nem kapta meg

Olyan eset is számtalanszor elfordult, hogy egy páciens nevére mind a két lábra felírták a gyógycipőt, pedig az általában csak egy lábra lett volna indokolt. Vagy a beteg valóban használt korábban valamilyen gyógyeszközt, s azt mindenféle kontroll és vizsgálat nélkül ismét felírták neki, bár az eszközt volt, hogy meg sem kapta.

A lényeg az volt, hogy valós emberek szerepeljenek a vényeken

Az önrész befizetésétől – mely ezen ortopédiai termékek kiváltásánál kötelezően a betegeket terhelte volna –, szinte minden esetben eltekintettek a cégek. A hangsúly azon volt, hogy társadalombiztosítási azonosító jellel, vagyis TAJ számmal rendelkező emberek szerepeljenek a vényeken, függetlenül attól, hogy szükségük van-e gyógyeszközre vagy sem.

Több százmillió forinttal károsították meg embereket

Az államtól így kicsalt összességében több-százmillió forinttal közvetve az embereket károsították meg, tekintve, hogy a gyógyításra szánt erőforrásokat csapolták meg.  

Még nincs vége a leszámolásnak

A büntetőeljárások mind a KR NNI-nél, mind több vármegyei rendőr-főkapitányságnál tovább folytatódnak, így a jövőben újabb elfogások és gyanúsítások várhatók. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: részleg a police.hu videójából