Egymás után két halálos baleset is történt Veszprém megyében: az egyik a 77-es főúton Tótvázsonynál, míg a másik Bakonygepes térségben.

A sofőr a helyszínen meghalt

A police.hu tájékoztatása szerint a 77-es főúton két személygépkocsi ütközött össze, az egyik sofőrje a helyszínen életét vesztette. A rendőrök a főutat lezárták. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Frontálisan ütköztek

Az elsődleges adatok alapján két személygépkocsi frontálisan összeütközött. Az egyik jármű sofőrje a helyszínen életét vesztette, a másik gépkocsi sofőrjének és utasának sérülését még vizsgálják. 

Lezárták a szakaszt

A mentés, illetve a szemle és a műszaki mentés idejére a rendőrök a főút balesettel érintett szakaszát lezárták, a forgalmat elterelik. Kerülni Barnag – Vöröstó – Nagyvázsony irányába lehet, vagy Szentgál és Herend érintésével a 8-as főút felé. 

FRISS!

Eközben Bakonygyepes térségben is halálos baleset történt

A rendőrség tájékoztatása szerint újabb halálos közlekedési baleset Veszprém megyében, ezúttal Bakonygyepes térségben.

Ketten meghaltak

Mint írják két személy elhunyt, többen megsérültek. Tájékoztatásuk szerint két személy elhunyt, többen pedig megsérültek.

Három autó ütközött

A baleset eddig tisztázatlan körülmények között, 2021. augusztus 20-án 14 óra 10 perckor a 8-as számú főút 86-os kilométerszelvényében történt, az eset során három autó ütközött.

Útlezárás

A rendőrök a baleset szemléjét teljes útlezárás mellett megkezdték, kerülni a 8401-es, és 8402-es számú úton lehetséges Noszlop irányába. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Illusztráció – Forrás: Freepik