Újpesten is próbálkozhatott az a nő, aki a minap ellopott egy újszülöttet Budapesten, a 8. kerületben. Amint arról a napokban beszámoltunk, egy 31 éve nő, alapítványi segítőnek adta ki magát egy kismamának, akivel az utcán ismerkedett meg. A kismamának ajándékutalványokat ajánlott fel, azt állította, hogy egy közeli gyógyszertárba lehet átvenni. Egyik nap felment a családhoz, hogy vigyázzon a kisbabára, míg az édesanya átveszi az ajándékokat. 

Inkibátorba tette a gyereket 

A asszony időközben rájött, hogy egy átverés lehet a háttérben, mire hazarohant, a 8 napos csecsemője már nem volt sehol. Két nagyobbik gyermekétől tudta meg, hogy az alkalmi ismerőse elvitte a kisfiút. Időközben a Renáta néven bemutatkozott nő, egy parókában menekült Józsefvárosban, először hazament, ahol el akarta hitetni párjával, hogy ez az ő gyermeke. Majd a család nyomására az egyik közeli szülészet inkubátorába helyezte a csecsemőt. 

Bevallotta tettét 

Végül a rendőrség segítségével a kisbaba visszakerült az édesanyjához. A csecsemőtolvaj bevallotta tettét, mint kiderült, új párjával nagyon szerettek volna gyermeket, de a nő nem tudott teherbe esni. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Újpesti eset 

Most a Blikknek egy 19 éves újpesti édesanya arról mesélt, hogy a kisfia a születése után két hétig kórházban volt, ekkor több kép is került fel róla a közösségi médiába. Ezekhez kommentelt egy nő, aki egy alapítvány munkatársának adta ki magát.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Elküldte otthonról a családtagokat 

Az édesanya, Amanda tolakodónak tartotta és nem akart vele beszélni, de végül elfogadta a tisztasági csomagot, amelyet felajánlott adományként. A magát nekik is Renátaként kiadó nő háromszor járt náluk, adományokat vitt, majd az utolsó alkalommal a családtagokat egy gyorsétterembe küldte „papírok aláírása” miatt, csak az anya maradt otthon a gyerekkel.

Jelentkeztek a rendőrségen 

Amanda már éppen szállt volna be a gyerekkel Renáta kocsijába, amikor a nő visszaküldte Amandát egy táskáért. Renáta már éppen lépett volna ki a kapun a kisfiúval, ám a gyerek dédmamájának gyanús lett a dolog, hazasietett az étteremből és éppen elcsípte a kapuban Renátát. A család később a hírekben felismerte a nőt, jelentkeztek a rendőrségnél, ahol hamarosan tanúként is kihallgatják őket.

Felismerték a nőt

Akkor nem tudták hova tenni a történteket, a teljes kép viszont most összeállt nekik, amikor a minap a híradásokban meglátták a csecsemőtolvaj elfogásáról készült rendőrségi felvételeket. Összeszorult a gyomruk, amikor kiszúrták, hogy a ruhája és a testalkata, illetve a kitalált történet és az életkora alapján ugyanarról a személyről lehet szó. Egyébként a nő ezután még többször újra hívta őt, és mindig arról érdeklődött, hogy a családja többi tagja otthon van-e. A célja az lett volna, hogy a gyerekkel csak az anyukája maradjon, a többieket pedig egy 10. kerületi irodába akarta elküldeni. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: a csecsemőtolvaj – Forrás: police.hu