Újabb kórház került nehéz helyzetbe a napokban. Két napig egyetlen lift sem működött a budapesti Szent István Kórház sebészetén, emiatt műtéteket kellett elhalasztani. Volt olyan beteg, akit hat ember hozott le kézben az emeletről. Eközben a kórházak adóssága rekordnagyságúra nőtt az országban.

Egy lift sem működött

Egy beteg hozzátartozója hozta nyilvánosságra a hírt, miszerint két napig egyetlen lift sem működött a budapesti Szent István Kórházban. „Amikor bementünk, hazaküldték azokat a betegeket, akik aznapra voltak kiírva. Aki már bent volt a műtőben, azt le kellett valahogy hozni” – mondta. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Hat ember hozta le a kezében

A helyzetet jól jellemzi, hogy volt olyan beteg, akit hat ember hozott le kézben az emeletről. A kettőből az egyik liftet a kórház szerint csütörtök reggelre megjavították. A másik lift továbbra sem működik, állítólag 6,5 millió forintba kerülne megjavíttatni.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Pótolják a műtéteket

A keddre kiírt műtétek pótlása még aznap este is folyt, a szerdai műtéteket pedig máshol végezték el. A kórház szerint egyetlen beteg sem maradt ellátatlan.

Lépcsőztek a reumatológián is

Augusztusban az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézetben romlott el minden lift, ott a mozgásszervi betegeknek kellett napokig lépcsőzniük – hívta fel a figyelmet az RTL híradója.

Rekordnagyságú adósság

Időközben a magyar kórházak adóssága rekordnagyságúra nőtt, 100 milliárd forintra rúg. A kifizetetlen számlák miatt a cégek nem tudják biztosítani az eszközöket, sok műtét elmaradt emiatt. A nyári kompenzáció után újabb 60 milliárdos plusz forrást kérnek a kórházaknak. Ám az e heti kormányinfón Gulyás Gergely miniszter vitatta az adósság mértékét.

Kétségbeesett bejegyzés

A BudaPestkörnyéke.hu írt arról csütörtökön, hogy a János Kórház pszichiátriájának egyik munkatársa a közösségi médiában tett közzé kétségbeesett bejegyzést, amelyben arról írt, hogy „ha nem kapnak szakképzett ápolókat, akkor sajnos bezárják az osztályukat!”. A bejegyzést azóta eltávolították. A kórház pszichiátriáját nemrég öt szakápoló is elhagyta. 

A kórház szerint nincs veszélyben a működés

A kórház úgy reagált, hogy az osztályról három szakápoló távozik, de ez a működést nem veszélyezteti, orvosból pedig nincs hiány. Hozzátették: az osztály bezárásának terve nincs napirenden.

Nagy az ápolóhiány

A Magyar Pszichiátriai Társaság elnöke szerint a pszichiátriában az ápolóhiány háromszor nagyobb az átlagosnál. Az esettel kapcsolatban Szekeres György, a Magyar Pszichiátriai Társaság elnöke úgy fogalmazott: nem hiszi, hogy elengedné a kormányzat a János kórházat, mert az intézménynek nagy a presztízse és nagy betegellátó.

Több millió ember érintett

A pszichiáter hozzátette, mentális betegséggel Magyarországon ma több millió ember érintett. A János kórház álláshirdetéseit böngészve az látható, hogy minden fekvőbeteg ellátó osztályra keresnek ápolókat, a pszichiátriára külön hirdetésben toboroznak szakápolót.

Már történtek bezárások

Magyarországon 100.000 lakosra sajnos nem több mint 7-8 olyan pszichiáter jut, akik az állami ellátásban dolgoznak. Ennek az alacsony számnak az ismeretében különösen szomorú, hogy az elmúlt években akadt példa kórházi osztályok bezárására. Bezárt például a Merényi kórház pszichiátriája, de ugyanígy járt a Gálfi Béla kórház rehabilitációs pszichiátriai osztálya – számolt be róla az ATV híradó.

Egy hónapja nincs gyógytornász

Úgy tudjuk, a János kórház krónikus osztályán körülbelül 1 hónapja nincs gyógytornász. Az osztály dolgozója szeptember elején szabadságon volt, majd pár nap munka után eltörte lábát. A gyógytornász helyettesítését nem tudják megoldani, emiatt több család is aggódik az osztályon fekvő hozzátartozójáért. Van olyan, az osztályon fekvő beteg, aki a gyógytornász hiánya miatt egy hónapja nem kelt ki az ágyból. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: a János kórház. Fotó: archív