12 évet kapott az a fiatal férfi, aki 4 évvel ezelőtt a Dunába lökte szerelmét, majd életveszélyesen megsebesítette. Miután háziőrizetbe került, egy másik barátnőjét és annak édesanyját is kis híján halálra késelte.

15 évesen eljegyzete szerelmét

A fiatal férfi már 15 évesen eljegyezte szerelmét. Kapcsolatuk során féltékenységből számos alkalommal bántalmazta jegyesét, ezért a lány elhagyta. A férfi azonban a szakítást nem tudta elfogadni.  A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Belökte a vízbe a lányt

2018 márciusában elcsalta menyasszonyát a Budapest 9. kerületében lévő ráckevei Duna-ághoz, majd a töltésről, mintegy 5 méter magasságból a lányt a 0 fokos vízbe lökte. 

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Összevágta a testét

A lány partra tudott evickélni, ám ezzel még nem ért véget a megpróbáltatása. Egykori vőlegénye ugyanis megverte, egy késsel összekaszabolta a testét, majd magára hagyta az életveszélyes állapotba került lányt.

A barátnőjétől kért segítséget

A menyasszony lélekjelenlétének köszönhető, hogy telefonon segítséget tudott kérni a barátnőjétől. Miután megmenekült, feljelentést tett.

A háziőrizete alatt összejött egy másik lánnyal

A büntetőeljárás során a bíróság az erőszakos fiút bűnügyi felügyelet alá helyezte lakóhelyén, és nyomkövető eszközzel látta el. Ez idő alatt a fiú Facebookon keresztül megismerkedett egy fiatalkorú lánnyal, aki rendszeresen látogatta lakásán, azonban ennek a kapcsolatnak is szakítás lett a vége, amibe a vádlott ugyancsak nem tudott beletörődni.

Megtámadta barátnőjét és anyját

Így a fiú 2018 augusztusában levágta a nyomkövetőt a bokájáról, magához vett egy rugós bicskát és megszökött. Szerelme lakására ment, ahol összeszólalkozott a lány édesanyjával, akit négy alkalommal mellkason, illetve alkaron szúrt, majd a volt barátnőjét először mellbe szúrta, azután még további kilenc szúrást ejtett rajta.

Majdnem meghalt

A lány életét csak a gyors és szakszerű orvosi segítség mentette meg. Édesanyját életveszélyes sérülései miatt ugyancsak megműtötték, ő a támadás következtében poszttraumás stresszt is elszenvedett.

12 évet kapott

A Fővárosi Törvényszék  12 év fiatalkorúak börtönében végrehajtandó szabadságvesztésre és 8 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélt a fiút, előre kitervelten, különös kegyetlenséggel és több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt.

Másodfokon tárgyalják az ügyet

Az elsőfokú ítélet ellen a fiatalkorúak ügyésze a jelenleg 20 éves vádlott terhére hosszabb tartamú szabadságvesztés és mellékbüntetés kiszabásáért, míg a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a napokban a Fővárosi Ítélőtáblánál előterjesztett indítványával a vádlott büntetésének súlyosítása mellett a védelmi fellebbezések elutasítását kezdeményezte. A vádlott letartóztatásban várja a másodfokú büntetőeljárás befejezését. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: illusztráció