A pizzafutár autója a szegélynek ütközött, többször átpördült, a sofőr kizuhant, az autó pedig ráesett. A férfi nem élte túl a balesetet, ha be lett volna kötve, szinte biztos, hogy nem hal meg.
Budafok felé ment a futár
A BudaPestkörnyéke.hu hírportál információi szerint egy pizzafutár férfi a Rákóczi híd felől közlekedett egy Peugeot 206-ossal a 11. kerületben a Budafoki úton vasárnap délután, Budafok felé. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Az autó nem is tört annyira össze, tragikus, hogy mégis meghalt a sofőr

Szegélynek ütközött
A Kondorosi út utáni jobbkanyarban valamiért, valószínűleg relatív gyorshajtás miatt a külső sávból a belső felé sodródott, majd az elválasztó füves terület szegélyének ütközött.
Sajnos sátrat kellett hozni a helyszínelőknek

Átfordult a tengelye körül
A jármű felborult, többször átfordult a tengelye körül, miközben kidöntött egy kisebb fát is, majd a füves területen állt meg.
Az autó jobb hátsó része behorpadt

Nem volt bekötve
Mivel a fiatalember nem használta a biztonsági övét, kizuhant az autóból, az autó pedig pörgés közben ráesett, emiatt a sofőr a helyszínen életét vesztette.
Túlélhette volna

Sokáig helyszíneltek
Azt, hogy fogyasztott-e alkoholt, a későbbi vizsgálatok fogják kideríteni. A balesetnél a fővárosi hivatásos tűzoltók végezték a műszaki mentést, illetve az egység áramtalanította az autót. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Döbbenetes, hogy az autó alig tört össze, a sofőr mégis meghalt

Fotók: Kekvillogó.hu/GK