Sokkoló látványban volt része egy kutyáját sétáltató járókelőnek Székesfehérváron, ugyanis egyszer csak arra lett figyelmes, hogy a vidámparki tó szűrőrácsán fennakadt egy holttest.

Vizsgálják a körülményeket

Ezt követően a szemtanúk értesítették a mentőket, akik gyorsan a helyszínre is érkeztek. Az eset kapcsán a FEOL azt írja, hogy a vizsgálat ezekben a percekben is folyik, a körülményeket vizsgálják, hogy mi lehetett a nő halálának pontos oka. A portál a drámai eset kapcsán a mentőket és a rendőrséget is megkereste, a mentők az alábbiakat közölték:

Ezt mondja a mentőszolgálat

Az Országos Mentőszolgálat kommunikációs szervezője, Méhes Dóra elmondta, hogy az eset vonatkozásában kiérkezésükkor sajnos már mentőellátásra nem volt szükség. Bővebb tájékoztatást a halál okával és a körülményekkel kapcsolatban pedig a területileg illetékes rendőrhatóság adhat. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

 

Megszólalt a rendőrség is

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság pedig így reagált az esettel kapcsolatban: „Tájékoztatjuk, hogy a rendőrségre 2022. október 30-án 10 óra 4 perckor érkezett lakossági bejelentés, mely szerint Székesfehérváron, az egykori Vidámparki csónakázó-tóban egy 50-60 év körüli női holttestet találtak. Az eset kapcsán bűncselekményre utaló gyanú nem merült fel, a rendőrség az általános közigazgatási rendtartás szabályai szerint eljárva vizsgálja a körülményeket.”

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Révfülöpön egy házaspár holttestét találták meg

Amint azt a Kékvillogó is megírta a jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján révfülöpi családi házuk teraszán 2022. október 11-én reggel 8 óra körül holtan találtak egy idős házaspárt.

Az építési vállalkozó holttestét egy csomagtartóban találták meg

Szintén itt a Kékvillogó oldalán írtuk meg, hogy egy autó csomagtartójában találták meg annak az építési vállalkozónak a holttestét, aki Budapestről tűnt el még szeptember elején. Mint arról portálunk is beszámolt  az építési vállalkozó eltűnését felesége jelentette be, miután sok készpénzzel azért indult el Budapestről, hogy az alvállalkozóit kifizesse. Még speciális búvárok szonárral is keresték az egyik tóban, sikertelenül.

Átvizsgálták a tavat

Az eltűnésének közelében lévő Deli-tavat is átvizsgálták.  A Help mentőkutyás egyesület a speciális búvárok segítségével kezdték meg a tó átkutatását, az akkor már több, mint egy hete eltűnt férfi után. A munkában részt vesz a Velencei tavi speciális kutatók-mentők alapítvány is, ők szonárral keresték a férfit. De egyik kutatás sem vezetett eredményre.

Bűz a parkolóban

Ezek után azonban járókelők jelentették, hogy napok óta elviselhetetlen bűz árad egy autóból az egyik gyöngyösi parkolóban. A rendőrök kiérkeztek a helyszínre, az autó csomagtartójába pedig egy holttestet találtak.

Körözték az autót

A járművet addigra már körözték, ráadásul a kamerafelvételek szerint az eltűnése előtt az autópályán és a városban is követte a kétgyermekes családapa kocsiját. A Gyöngyösi TV  írta meg, hogy a csomagtartóban a 23 éves budapesti férfi holttestét találták meg, a szomorú hírt pedig később a férfi felesége is megerősített a közösségi oldalán. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Illusztráció