Egy percen múlt annak a kispesti férfinak az élete, aki tapétavágóval ejtett magán komoly sérüléseket Kispesten. Rendőrök segítettek neki, éppen csak megúszta a történteket.
Gyorsan érkeztek a rendőrök
Március 14-én, csütörtökön egy kispesti panelház földszinti lakásába riasztották a hatóságokat, akik a BRFK Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint két perccel a riasztás után már rohantak is a helyszínre. Ha egy perccel később érkeznek, egy emberélet bánta volna, ugyanis egy középkorú férfi hatalmas vértócsával körülvéve feküdt az ágyában. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.
Vérző férfi
“A Tevékenységirányítási Központ jelzésére érkeztünk meg március 14-én délelőtt a mondott címre” – számolt be az életmentő akcióról a 19. kerületi Rendőrkapitányság két járőrvezetője, Pethő Zsolt István és Percze Máté őrmester. A bejelentő engedte be a rendőröket a lépcsőházba, majd a lakásba, ő volt az, aki percekkel korábban rátalált vérző lakótársára. A szobában az ágyban fekve meglátták a középkorú férfit, jókora vértócsa gyűlt köré, egyértelmű volt, hogy a rendőrök nem késlekedhetnek.
A két hős rendőr
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Sérülés a karon
A férfi bal alkarján mély, éles vágófelülettel ejtett seb volt látható, a vágás az artériát és a vénát is átmetszette, mivel egyszerre folyt, és lüktetve spriccelt a vér – mesélték a rendőrök.
Érszorító
Pethő őrmester érszorítót helyezett fel a sérült karjára, annak megszorításával, és a hónaljban lévő artériás pont nyomásával elállította a vérzést. Társa eközben mentőt kért a helyszínre, helyesen felmérve: a rengeteg vért vesztett férfinak további, orvosi ellátásra lesz szüksége.
Mentők is érkeztek
A kiérkező mentők átvették az ellátást, egyben tájékoztatták a zsarukat: az intenzíven vérző férfi a rendőri közbeavatkozás nélkül nem maradt volna életben. Stabilizálták állapotát, és elszállították a Semmelweis Egyetem Traumatológiai Osztályára.
Ellátás a helyszínen
Magával akart végezni
A rendőrök adatgyűjtés közben megtudták, hogy az 57 éves férfi sérülését önmagának okozta egy tapétavágóval. Lakótársa szerint napok óta nyomott kedélyállapotban volt magánéleti válsága miatt, az eset délelőttjén ki is jelentette, hogy véget vet életének.
Ha segítség kell
Ha Ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, tárcsázza a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 telefonszámot, akár mobiltelefonról is! A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: A helyszínen készült felvétel – Forrás: Rendőrség