Vádat emeltek egy nő ellen, aki teljesíthetetlen elvárásokat támasztott lányaival szemben és folytatólagosan megalázta, illetve bántalmazta őket, és ezzel súlyosan veszélyeztette testi, érzelmi, értelmi és erkölcsi fejlődésüket. A nőt kiskorú veszélyeztetésének bűntettével vádolják.

Megalázta és bántotta őket

A vádlott, aki a vádirat szerint 2016 és 2021 között súlyos alkoholproblémákkal küzdött, egyedül nevelte két kiskorú lányát. Ha a gyerekek ötösnél rosszabb jegyet vittek haza, akkor megalázta, bántalmazta őket. Egyikük egy alkalommal már könyörgött a tanárának, ne írja be a rosszabb jegyet, úgy rettegett a következményektől. A Kekvillogo.hu legfrissebb híreit ide kattintva tudod elolvasni.

Nem adott elég ételt

A nő a magas színvonalon sportoló lányoknak minden nap megmérte a testsúlyát, és hogy tartani tudják az általa megkövetelt szintet, nem adott nekik elegendő ételt. A sokszor éhező gyerekek tízóraira csak egy müzlit vihettek, zsebpénzt nem kaptak, nehogy ételt vegyenek maguknak.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Nem mehettek osztálykirándulásra

A lányok nem vehettek részt osztálykiránduláson, csak a kötelező iskolai programokra mehettek el.

Becsmérelte teljesítményüket

A vádlott emellett állandóan szidta gyermekeit, becsmérelte iskolai és sportteljesítményüket. A lányok az édesapjukkal is csak titokban tarthattak kapcsolatot.

Édesapjuknál helyezték el őket

A nő olyan lelki kínokat okozott gyermekeinek, hogy iskolai jelzésre a kisebbik – akkor még kiskorú – lányt a gyámhatóság ideiglenesen az édesapjánál helyezte el, őt később követte az akkorra már felnőtté vált testvére is. A nőt kiskorúak veszélyeztetésével vádolják.

Rejtélyes haláleset

A Kékvillogó.hu írt arról, hogy rejtélyes haláleset ügyében nyomoz a rendőrség, az áldozat egy ötéves kisfiú, a gyanúsított egy 54 éves férfi. Lapinformációk szerint a gyermek koponya- és arccsonttörés miatt vesztette életét. Állítólag a gyanúsított egyedül nevel két kisfiút, mert az édesanyjuk börtönben van.

 Meghalt egy 5 éves kisfiú

„Az egyik kisfiú 5, a másik 2 év körüli. Az 5 éves kisfiú otthon tisztázatlan körülmények között, többszöri koponya- és arccsonttöréssel elhalálozott. Ez 2023. március tizenkettedikén történt” – állítja a névtelen bejelentő a Blikknek írt levelében

 „Jobb helyen van, mint az árvaházban”

Ráadásul a kisebb fiút is folyamatosan bántalmazzák. „A családsegítő nem tesz semmit, idézem, véleményük szerint a kisfiú jobb helyen van, mint az árvaházban. A férfinak rendes munkája nincs, mindenféle áruval kereskedik” – tette hozzá a levélíró, aki megjegyezte még azt is, hogy úgy gondolja, a 2 éves kisfiú nagyon nagy veszélyben van. A Kekvillogo.hu legfrissebb híreit ide kattintva tudod elolvasni.

Kiemelt kép: illusztráció