Rejtélyes haláleset ügyében nyomoz a rendőrség, az áldozat egy ötéves kisfiú, a gyanúsított egy 54 éves férfi. Lapinformációk szerint a gyermek koponya- és arccsonttörés miatt vesztette életét. Állítólag a gyanúsított egyedül nevel két kisfiút, mert az édesanyjuk börtönben van.

 Meghalt egy 5 éves kisfiú

„Az egyik kisfiú 5, a másik 2 év körüli. Az 5 éves kisfiú otthon tisztázatlan körülmények között, többszöri koponya- és arccsonttöréssel elhalálozott. Ez 2023. március tizenkettedikén történt” – állítja a névtelen bejelentő a Blikknek írt levelében. A Kekvillogo.hu legfrissebb híreit ide kattintva tudod elolvasni.

„Jobb helyen van, mint az árvaházban”

Ráadásul a kisebb fiút is folyamatosan bántalmazzák. „A családsegítő nem tesz semmit, idézem, véleményük szerint a kisfiú jobb helyen van, mint az árvaházban. A férfinak rendes munkája nincs, mindenféle áruval kereskedik” – tette hozzá a levélíró, aki megjegyezte még azt is, hogy úgy gondolja, a 2 éves kisfiú nagyon nagy veszélyben van.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Valóban nyomoznak

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság gondatlan emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 54 éves férfival szemben. Az eljárás és a szakértői vizsgálatok folyamatban vannak. Az ügyben a nyomozás sikeres lefolytatása miatt további információt nem osztanak meg a nyilvánossággal.

Faanyaggal is kereskedett

A lap munkatársai felkeresték a gyanúsított bejelentett lakását. Az ingatlanon a házszámot nem látni, a tulajdonos egy garázst épített az utcafrontra. A ház előtt egy kisteherautó állt utánfutóval, bontásból származó faanyaggal megrakva, a szomszédok szerint I. József ezzel is kereskedett.

Fél éve nem látták a kicsiket

„Nem lakik itt életvitelszerűen, nem is látom itt, csak esténként, amikor megáll az autóval. Azt tudtam, hogy Józsi megkapta a gyermekek nevelési, felügyeleti jogát, de a kicsiket fél éve nem láttam itt. Közös az udvarunk, észrevenném, ha itt játszanának, hallanám a gyerekzsivajt” – mondta az egyik szomszéd.

Komoly vizsgálat szükséges

Az elsődleges orvos szakértői vélemények nem találtak egyértelmű, bántalmazásra utaló nyomokat a gyermek testén. „Ez még nem zárja ki százszázalékosan az idegenkezűség lehetőségét, igazságügyi orvos szakértői vizsgálatok, több szakértő közreműködésével elvégzett boncolás kell a halál pontos okának, a halált okozó sérüléseket kiváltó okok, helyzetek megállapításához” – mondta egy ügyvéd.

Egyértelmű a szülői felelősség

„Egy biztos, ha véletlen baleset miatt halt is meg a gyermek, a szülő, illetve a baleset idején a gyermek felügyeletével megbízott nagykorú személy felelőssége a törvény szerint egyértelmű: a gondjaira bízott gyermek testi épségéért a felnőtt felel!” – tette hozzá dr. Horváth László.

Utánfutóról eshetett le

A Blikk információi szerint az ötéves kisgyermek egy teherautó utánfutójáról esett le, amikor olyan súlyos arc-és koponya sérüléseket szenvedett, hogy az életét az orvosok sem tudták megmenteni.

A göröngyös úton történhetett a tragédia

A szomszédok szerint az apa korábban több alkalommal is úgy vitte haza a fiait, hogy azok az utánfutón ücsörögtek, az őt erről kérdezőknek azt mondta, hogy figyel rájuk, a srácoknak ki van adva, kapaszkodjanak. Az Árok utcai családi ház és az apa valódi, életvitel szerinti lakóhelye között egy földes-göröngyös út vezet, az utcabeliek szerint itt eshetett le az utánfutóról a kisfiú. A Kekvillogo.hu legfrissebb híreit ide kattintva tudod elolvasni.

Kiemelt kép: illusztráció