Letartóztatást indítványozott a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség azzal a szegedi férfival szemben, aki eladta az élettársát egy lányokat futtató bandának.

A több mint két hónapja szökésben lévő férfi bűntársai már július eleje óta rács mögött vannak.

A megalapozott gyanú szerint a férfi 2017 elején párkapcsolatban élt Szegeden egy fiatal nővel.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Egy állítólagos adósságára hivatkozva és a nő érzelmeit kihasználva rávette arra, hogy külföldön keresse meg a tartozás ellenértékét, de hogy azt milyen munkával kell elérnie, ekkor még nem közölte vele. Hamis indokkal átvitte bűntársai lakásába, majd ott szembesítette azzal, hogy 1,7 millió forintért eladta őt, és prostituáltként kell dolgoznia.

Amikor a nő  távozni akart, a gyanúsított bűntársai megakadályozták őt ebben, bántalmazták, és elvették a mobilját, valamint az iratait.

Az állandó, rendszeres erőszakos fellépésekkel, megfélemlítéssel, szidalmazásokkal és fenyegetésekkel lelkileg megtört nőnek előbb Szegeden, majd Németországban és Ausztriában kellett prostitúciós tevékenységet folytatnia.

Több hónap után sikerült megszabadulnia fogvatartóitól, akiknek a prostitúcióból származó bevételéből Magyarországon 950 ezer forintot, Németországban és Ausztriában pedig több mint 30 ezer eurót adott át. A fiatal nő súlyos lelki sérüléseket szenvedett, és az emiatt kialakult pszichés és testi tünetei miatt orvosi kezelésre szorult – számolt be róla a 24.hu.

A gyanúsított többszörösen büntetett előéletű, cselekményét két, végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt követte el. Társait július elején tartoztatták le, a szökésben lévő gyanúsítottat elfogatóparancs alapján vették őrizetbe. Felmerült annak gyanúja is, hogy a férfi kábítószert tárolt a tartózkodási helyén , valamint kiskorú élettársát is prostituáltként futtatta.

Kiemelt kép: Illusztráció