Amint arról beszámoltunk, egy 31 éves nő ellopott egy csecsemőt Budapest 8. kerületében. A csecsemőtolvaj, tette előtt egy nappal a Harminckettesen terén ismerkedett meg a fiatal édesanyával. Felajánlotta az anyának, hogy babaholmikat és gyógyszertári utalványokat tud szerezni neki. Telefonon tartották a kapcsolatot és két nappal később, 15 órára beszélték meg a találkozót. A nőről egy videó is készült, ahogyan az utcán viszi a lopott gyereket. A felvétel, cikkünk végén tudod megnézni. 

Vigyázott a gyerekre

A Renáta néven bemutatkozó nő megjelent az anyuka lakásán azzal a mesével, hogy egy másik munkatársa szerezte be a megbeszélt dolgokat, de át kell menni értük hozzá. Felajánlotta, hogy majd ő marad a lakásukban és vigyáz az anya kiskorú gyerekeire, amíg az anya elhozza a beszerzett holmit. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Nem találta otthon a csecsemőt 

Az anyuka mindezt elhitte, elment a megadott címre, de húsz perc várakozás után rájött, hogy valami nem stimmel. Visszament a lakásába, s észrevette, hogy a csecsemőjét elvitte az asszony, amit az otthon maradt két másik, nagyobb gyereke megerősített. Ekkor tett bejelentést a rendőrségen.

Azonosították az elkövetőt 

“Azonosítottuk az elkövetőt, aki nem tartózkodott otthon, ezért elrendeltük a körözését. Ekkor felvette újra a kapcsolatot a sértettel és másnapra megbeszéltek egy találkozót, így sikerült elfogni egy gyorsétteremben. A csecsemő jól van, nem sérült meg. A hölgy a vallomásában azt mondta, azért követte el a bűncselekményt, mert nem lehetett gyermeke, de megbánta és mindent elismert” – mondta el a sajtótájékoztatón Baricska Norbert Tamás, Budapest rendőrfőkapitányának bűnügyi helyettese.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Nem lehet több gyermeke 

A Blikk úgy tudja, a 31 éves nőnek egyébként már volt három gyermeke, de többé nem lehet állapotos. Ő viszont az új párjával pont azt akarta elhitetni, hogy mégis teherbe esett, sőt, szült is. Ezt pedig furcsa módon a férfi el is hitte neki. A vallomásokból kiderült, a gyermek különleges fekvésével magyarázta meg, hogy a hasa miért nem gyarapodott. Először az is felmerült benne, hogy „csak” kölcsönkéri a kisfiút, de végül a lopás mellett döntött. Hosszú távon azonban nem akarta megtartani, ezért is vitte vissza a kórházba.

Üvöltött az apa 

A Blikk úgy tudja, a csecsemő szülei egy alapítványi lakásban élnek egy éve, a házuk pedig épül. A házaspárnak idén tavasszal volt az esküvője és van még két tíz év körüli gyermekük. “Amikor aznap hazaértem, tele volt rendőrökkel az udvar, hirtelen azt sem tudtam, mi történt. Mindketten nagyon sírtak, az egyébként biztonsági őrként dolgozó férj pedig üvöltött, hogy „ellopták a gyermekemet” – mesélte a helyszínen az egyik névtelenséget kérő szomszédjuk.

Szabadlábon védekezik

A csecsemőtolvaj jelenleg szabadlábon védekezik. A nőt tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett személyi szabadság megsértésével gyanúsítják, tettéért akár öt év börtönre is ítélhetik. Most elmeorvosi vizsgálat vár rá. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

A csecsemőtolvajről készült videó

Kiemelt kép: részlet a videóból – Forrás: police.hu