Meghalt az a 11 éves kisfiú, akit kedd hajnalban mentettek ki a tűzoltók az égő családi házukból. Az eset Budakeszin történt, Leventét a helyszínen a mentők még újra tudták éleszteni, a kórházban azonban meghalt. Az helyi iskola és az önkormányzat is gyűjtést indított a család részére.

Kigyulladt ház Budakeszin

Kedden hajnali négy óra körül riasztották a tűzoltókat egy budakeszi családi házhoz. Az épület tetőterében egy négytagú család, a földszinten a nagyszülők élnek. A tűzoltók szerint az egész felső szint égett, amikor a helyszínre értek.  A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Bent maradt a kisfiú

A felnőttek még időben ki tudtak menekülni az épületből. Az egyik gyerek az ablakon mászott ki, a másik azonban a szobájában rekedt. Két tűzoltó a lépcsőházon keresztül, két másik a létrán, az ablakon át jutottak be a szobába, ahol megtalálták a 10 és körüli kisfiút.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

A családi ház lakhatatlan lett

Forrás: Budakeszi Önkéntes Tűzoltó Egyesület

Újraélesztették a gyereket

A gyermeket a helyszínen újraélesztették. Az állapotát sikerült stabilizálni, de súlyos égési sérülések és füstmérgezés miatt életveszélyes állapotban szállították kórházba. A másik fiú horzsolásokat és enyhe füstmérgezést szenvedett, őt is kórházba vitték.

Meghalt a kisfiú

A tragédia másnapján, Budakeszi polgármestere Facebook oldalán közölte a szomorú hírt: sajnos nem tudták megmenteni a 11 éves kisfiú életét, a gyermek a kórházban elhunyt.

Segít az önkormányzat

„Részvétünk a családnak. Önkormányzatunk is segít: gyorssegélyt, és a lakásból menthető bútoroknak ideiglenes tárolót biztosítunk a felújítás idejére”.

Itt lehet segíteni

„A család anyagi támogatása érdekében nyitottunk egy számlát: 50420427-10003619 (MBH). Aki szeretne segíteni, a közlemény rovatba írja be: Szelényi Levente családjának” – írja közösségi oldalán Győri Ottilia.

Búcsúzik az iskola

Szelényi Levente a budakeszi Széchenyi István Általános Iskola 6.a. osztályos tanulója volt. „Aranyos, kedves, okos, csupa mosoly büszkeségünket elvesztettük.Az Árpád épület bejáratában és az aulában is felállítottunk egy-egy emlékhelyet” – írja a SZIA hivalatos oldalán.  A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

A helyi általános iskolában emlékhelyet állítottak Leventének

Forrás: Facebook/Győri Ottilia

Megemlékezést szerveznek

„Pénteken 8 órától 9-ig iskolaépületünket kinyitjuk mindenki előtt, aki szeretne nálunk Levitől búcsút venni. Lehet hozni virágot, rajzot, levelet és pár szót is szólni. Segítségnyújtási, támogatási lehetőség: Szociális alap „Szelényi Levente családja javára” SZIA 6.a osztályos tanuló. Számlaszám: 50420427-10003619

Kiemelt kép: helyszíni felvétel – Forrás: Budakeszi Önkéntes Tűzoltó Egyesület