Nagyüzemben adták-vették, porciózták a drogot. Nyilván azt hitték, soha nem buknak le, de szerencsére a rendőrök fülest kaptak és kiiktatták a váci drogkereskedőket. Kiderült, hogy a bandát egy apuka és a fiacskája tartotta kézben. Amikor lecsaptak rájuk a rendőrök, megpróbálták az ablakon keresztül kidobálni a kábítószert a házból.

Fülest kaptak a zsaruk

A rendőrök fülest kaptak, hogy egy váci férfi Hollandiából behozott extasy tablettákat, amfetamin típusú, feltehetően kábítószernek, vagy pszichotrop anyagnak minősülő szereket, tablettákat vesz meg Budapesten, és szállít nagy tételben heti rendszerességgel Vácra. A nyomozás során látókörbe került G. Gergő 28 éves és Sz. Attila 35 éves váci lakos, valamint G. Gergő 49 éves apja.  A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Apa és fia

A nyomozók megállapították, hogy apa és fia egymást segítve vettek részt a drog beszerzésében, de az azzal kapcsolatos információkról, időpontokról Sz. Attila is értesült. A beszerzett kábítószereket – az értékesítést megelőzően – Vácon, kifejezetten az erre a célra bérelt garázsokban, illetve az apa ingatlanában raktározták.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Elfogták a rendőrök

G. Gergő 2021. január 28-án délután Vácott, a Rácz Pál utcában kívánt 5 gramm, az elsődleges adatok szerint speed típusú amfetamin tartalmú kábítószert értékesíteni a 39 éves Gy. Benjámin részére, amikor a rendőrök mindkettőjüket elfogták.

Nagy mennyiségű kábítószer

A 28 éves férfi garázsában ezt követően tartott kutatás során nagy mennyiségű, különböző típusú kábítószergyanús anyag, a kábítószer csomagolásához, hígításához, méréséhez szükséges eszköz lefoglalására került sor.

Egyidőben több házkutatás

A helyszínen talált 48 gramm bruttó súlyú csomagban kokainra, a 60 darab pink színű tablettában MDMA hatóanyagra adott jelzést a gyorsteszt. A kutatás során további két csomagban 644 gramm és 42 gramm tömegű fehér, kábítószergyanús anyagot is lefoglaltak a nyomozók, mely az előzetes szakvélemény szerint amfetamint tartalmaz. Ezzel egyidőben került sor Sz. Attila, ugyancsak váci garázsának, valamint G. Gergő apja dejtári lakásának kutatására is.

A mélygarázsban is drog volt

A mélygarázsban lévő helyiségben nagy mennyiségű, különböző típusú kábítószergyanús anyag, a kábítószer csomagolásához, hígításához, méréséhez szükséges eszközt foglaltak le. Ezen felül összesen 740 gramm zöld színű, növényi ágvégződés, feltehetően marihuána, bruttó 965 gramm fehér, kábítószergyanús por, feltehetően amfetamin tartalmú speed por lefoglalására került sor.

Kimértek előre mindent

Az előzetes szakvélemény alapján amfetamin tartalmú anyag egy része simítózáras tasakokba volt kiszerelve, továbbértékesítés céljából. A helyszínen talált 72 darab különböző színű tablettáról az alkalmazott gyorsteszt  MDMA hatóanyagot mutatott ki.

Kidobta az ablakon

A háznál megjelenő rendőröket látva a 49 éves apa az utcára néző ablakon egy 6,7 gramm súlyú fehér, kábítószergyanús port tartalmazó műanyag zacskót dobott ki, melyben 7 darab simítózáras tasakba adagolt – az előzetes szakvélemény szerint kokain volt. A házban egy üvegben 305 gramm kábítószergyanús növényi törmeléket, illetve simítózáras zacskót is lefoglaltak a nyomozók.

Sokáig börtönben maradhatnak

A 2021. január 28-i összehangolt rendőri intézkedés eredményeként Sz Attila, G. Gergő, valamint ez utóbbi apja ellen kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást. Gy. Benjámin szabadlábon védekezhet, őt kábítószer birtoklása vétség elkövetésével gyanúsítják. Ha bűnösnek mondja őket a bíróság, sok évre börtönbe kerülhetnek.  A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: A rendőrségi helyszínelés során készült felvétel – Forrás: police.hu