Amint arról beszámoltunk, hétfőn délután egy hetven év körüli nőt holtan találtak saját lakásában. Zsuzsát férje gyilkolta meg, majd magával is végezni akart. A férfi olyan súlyosan megsérült, hogy rohammentővel vitték kórházba, ahol most is őrzik. Állapota pedig napokkal a cselekmény után is nagyon súlyos. A szomszédok elmondása szerint a nő lánya talált rá anyja holttestére. A kozmetikusként dolgozó Zsuzsa férje egy visszavonultan élő zenész volt, akinek testvére szintén meg akarta ölni feleségét. Emiatt börtönbüntetést is kapott.
A bátyja is ölni próbált
A zenész bátyja évekkel ezelőtt ugyancsak megpróbálta megölni a második feleségét. A labdarúgó-NB I-ben korábban 179 alkalommal pályára lépett, a Vasas, a Bp. Honvéd, a Rába ETO, a Debrecen, a Diósgyőr volt játékosa, Menyhárt Ernő hét évet töltött a sopronkőhidai börtönben – az ő késszúrását akkor túlélte a második felesége. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.
Elátkozott család
“Az öcsém követte el a gyilkosságot Budán. Mintha valamiféle elátkozott család lennénk, pedig nem így nőttünk fel Pasaréten, nem ilyen nevelést kaptunk. És mégis…Tündéri nő volt a sógornőm. Én Sopronban élek, de olykor a fővárosban jártam, hogy találkozzak a barátaimmal. Olyankor mindig meglátogattam őket. Beültem a pasaréti presszóba, s vártam az öcsémet” – mondta a Blikknek Menyhárt Ernő.
Hirdetés
Nem tartották a kapcsolatot
“Bevallom, az utóbbi években eltávolodtunk egymástól, és nem kerestük a másikat. Ám most a legszívesebben Budapestre utaznék és bemennék hozzá a kórházba. Mert én pontosan tudom, hogy akkor van a leginkább szüksége az embernek a segítségre és a támogatásra, amikor az egész világ ellene fordul” – mondta a férfi.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Imádott kertészkedni
A szomszédok elmondása szerint a pasaréti tettes, imádott kertészkedni, néhány éve a kerület legszebb erkélye versenyen harmadik lett. A férfit nagyon kedvelték a környéken, rendszeresen bejárt a lottózóba, ahol kedélyesen elbeszélgetett az eladóval, valamint azokkal is, akik éppen akkor a fogadásaikat intézték.
Sikolyt hallott
“Jöttem haza éppen és egy velőtrázó sikolyt hallottam. Annyira megijedtem, hogy bemenekültem a lakásba” – mondta az egyik szomszéd a Borsnak, aki szerint ez volt az a pillanat, amikor a fiatal nő belépett a tragédia helyszínére. A lap úgy tudja, hogy a férfi órákkal korábban végzett feleségével, vagyis a gyilkosság még a délelőtt történhetett.
Fura figura
A másik szomszéd szerint a férfi hosszú haja és különös öltözete sem keltett bizalmat. “Mit ne mondjak, nem lepett meg. Mindig azzal a régi, szakadt autóval ment le és fel, ha dolgozott is, nem tudom, mit csinált. Pedig Zsuzsikának olyan barátságos, kedves, meleg tekintete volt”. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: illusztráció