Összeütközött két autó kedden este a Baranya megyei Görcsöny és Pellérd között vezető úton. Egy 37 éves nő a helyszínen meghalt. Az áldozat a szüleihez ment haza, amikor a tragédia bekövetkezett.

 Halálos baleset

A rendőrség közlése szerint eddig tisztázatlan okból és körülmények között összeütközött két személygépkocsi 2022. március 22-én 19 óra körül Görcsöny Keresztespusztánál. Az elsődleges adatok alapján a baleset során egy férfi megsérült egy nő pedig a helyszínen életét vesztette. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Súlyosan megsérült a másik sofőr

Mindkét járműben egy-egy fő utazott, egyiküket súlyos sérülésekkel szállították kórházba, a másik személy a helyszínen életét vesztette. Egységek kiérkezése előtt a balesetező személyeket kiszabadították a járművekből, a járművek áramtalanítása nem volt lehetséges, egységek a helyszín átvizsgálásában, biztosításában segítettek – közölte a baleset után a katasztrófavédelem.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Telefonon keresték a szülei

A 37 éves áldozat a szüleihez ment haza az egyik Pécs melletti faluba, amikor a tragédia megtörtént. A szülők próbálták elérni a lányukat, aki nem vette fel a telefont, végül egy idegen férfihang szólt bele és mondta nekik, hogy baleset történt.

Több mentő is a helyszínen volt

A nő autójával szabályosan közlekedett, amikor szemből, fékezés nélkül nekicsapódott a szemből érkező jármű. Győrfi Pál a baleset után azt mondta, a helyszínre több mentőegység is érkezett, megpróbálták a 37 éves áldozatot újra éleszteni, de sajnos nem jártak sikerrel.

„Csak a fájdalom van”

A nő Pécsről a szülők márfai otthonába indult, de már nem ért haza. „Fél 7-kor beszéltük meg vele, hogy jön, vártam 8 óráig, nem jön, semmi. Hívta a feleségem kétszer, de nem vette fel” – mondta megtörten az áldozat édesapja a TV2-nek.

„Jöjjenek ide”

„Egy idegen férfi végül felvette, azt mondta, baj van, üljenek autóba és jönnek ide, karambol történt” – mondta az idős férfi. A szülők azonnal odamentek a baleset helyszínére, de a rendőrök már nem engedték, hogy elbúcsúzzanak lányuktól.

Nem nézhették meg a lányukat

Azt mondták a szülőknek a rendőrök, jobb, ha nem nézik meg lányukat. Az édesanya azonnal összeomlott, kórházba vitték. Nem bírja feldolgozni lánya halálát.

Egy könyvelőirodát vezetett

Az áldozat Pécsen egy könyvelőirodát vezetett. Hetente többször látogatta szüleit, mindig autóval tette meg az utat. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

A TV2 riportját itt nézheted meg

Kiemelt kép: