13 évig rejtegette olasz édesapja elől kislányát egy magyar nő. Amint arról korábban beszámoltunk, Klaudia Olaszországban fodrászként dolgozott. Ott ismerkedett meg Andrea Tonelloval. A kapcsolatukból egy kislányuk született. Az anya 2011 decemberében Magyarországra ment az akkor három hónapos kislánnyal. A nő ezután telefonon azt mondta a férfinak: soha többé nem tér vissza Olaszországba a gyerekkel. A férfi azóta minden követ megmozgatott, hogy gyermeke nyomára akadjon. A nőt és lányát júniusban fogták el Mezőtúron

Elzárva élt a külvilágtól

A Mezőtúron élő, ma már majdnem 14 éves Chantalt anyja és annak családja teljesen elzárta a külvilágtól. Nem járt iskolában, a szocializáció szinte teljesen kimaradt nála. A lánya, most szeptemberben kezdi meg iskolai tanulmányait, a hatodik osztályban. Bár korán kezdett tanulni, eddig otthon oktatták, saját órarenddel, tankönyvekkel, oktatóvideókkal. Kezdetben az édesanyja olvasott fel neki, később már önállóan kutatott és tanult. Az állítja, sok barátja van, fiatalabbak, vele egykorúak és idősebbek is. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek minket.

Tisztában volt a helyzetével 

„A legtöbb időt dédszüleim házában, illetve itt, a nagymamám lakásában töltöttük. Ébredés után tanultunk, órarendem is volt.” Chantal korábban ügyvéd szeretett volna lenni, de egy film hatására – ami a gyermekkereskedelemről szólt – úgy döntött, abúzusterapeuta lenne. Azt mondja, tisztában volt a helyzetükkel, semmit sem titkoltak előle.

Az elfogás napja 

Az elfogásuk napja mély nyomot hagyott benne. „Zúgásra ébredtem, majd egy rendőr kiabált, hogy nyissunk ajtót. Brutális volt a pillanat, amikor anya azt mondta, ‘Babika, el fognak vinni. “Félelem, pánik és aggodalom kísérte az eseményeket. Azt hitte, meg fog halni. „Bejött két férfi a szobába, az egyiknél lámpa, a másiknál gépfegyver volt. Feltettem a kezem, megfordultam és meg voltam arról győződve, meg fogok halni. Közben csak egy dolog foglalkoztatott, hogy mi lesz anyukámmal. Megfordultam, vártam a hangot, a fájdalmat és hogy összeessek. Akkor nyugodtam meg valamelyest, amikor a kérdésemre mondták, anyát sem lövik le” – mondta a 14 éves lány a Blikknek. 

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Idegenként tekint az apjára 

A kihallgatáson nem merte elmondani az igazat, mert attól félt, soha többé nem láthatja az édesanyját. „Ha valaki megkérdezi, milyen érzés a kilátástalanság, az a pillanat jut eszembe, amikor anya azt mondta, ‘Babika, nem tudom, hogy mi lesz.’” Az apjáról nehezen tud beszélni. Mint mondta, számára még mindig olyan, mint egy idegen.

Hétköznapi életet éltek 

Chantal édesanyja, Klaudia 2011 decemberében hozta haza Magyarországra a lányát. Az olasz bíróság később a férfinak ítélte a gyermeket, az anya viszont azt állítja, nem ragadta el a lányt jogellenesen. Évekig próbálták megtalálni őket – sikertelenül. Az édesanya azt mondta, mindvégig normális életet éltek. Több lakásuk is van Mezőtúron, kirándultak, nyaraltak, és a család, valamint a baráti kör is mellettük állt. „Egy anya nem félhet, amikor a gyerekét óvja és félti.”

Fiktív lakcímen tartották nyilván 

Az édesanya szerint azért nem tudta beíratni az iskolába a lányt, mert 2015-ben fiktív olasz lakcímre jelentették be Chantalt. A rendszer azóta külföldön élő magyar állampolgárként tartja nyilván. Ez akkor derült ki, amikor gyógyszert váltottak ki. A gyermek rendelkezik magyar anyakönyvvel, lakcímkártyával, személyivel, adókártyával, sőt, babakötvénnyel is. A TAJ-kártyáját a fiktív lakcím miatt inaktiválták, de az ellátását így is megoldották. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: