Közben kiderült az is, hogy egy 44 éves férfi veszítette életét a szerencsétlenségben. Közel negyven ember szenvedett különféle sérüléseket, ketten életveszélyes állapotban kerültek kórházba.

Lesz felelőse a történteknek?

„A büntetőeljárás a halálos tömegszerencsétlenség körülményeinek teljes körű tisztázása érdekében szükséges” – közölte a rendőrség a hvg.hu megkeresésére. A Kekvillogo.hu legfrissebb híreit ide kattintva tudod elolvasni.

Egy ember meghalt a szerencsétlenségben

Mint korábban mi is beszámoltunk róla, szombat délután nem sokkal fél három előtt az M1-es autópálya 26-os kilométerszelvényénél, közel negyven autó ütközött össze a hatalmas por miatt. Több jármű kigyulladt, egy ember pedig életét veszítette.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Ennyien sérültek meg

A hatóságok közlése szerint összesen negyvenkét jármű volt a balesetben érintett. Az áldozat egy 44 éves férfi volt, akinek testére egy kiégett roncs alatt bukkantak rá a mentés során. Ketten életveszélyesen, tizenketten súlyosan, huszoheten pedig könnyebb sérültek meg, köztük tíz gyerek.

Hatalmas szél volt

„A mi információink szerint ebbe a lokális szélátfúvásba érkezett meg néhány autó. Valaki fékezni kezdett, és tulajdonképpen egy tömegkarambol alakult ki” – utóbbit pedig már az autópályákat üzemeltető cég szóvivője mondta az RTL-nek.

Szinte semmit sem láttak

Szimicsku László azt mondta, amint értesültek a balesetről, azonnal „megnézték a kameraképeket, amin nem nagyon lehetett látni semmit, csak annyit, hogy tűz ütött ki, ugyanis a környéken nagy volt a szél.” Egy húsz méteres sávban keletkezett szélátfújás.

Tudtak a problémáról

Mindezt tovább súlyosbította, hogy a környező mezőgazdasági földeken az elmúlt napokban munkálatokat végeztek, föllazították a talajt. A hatalmas orkán erejű szél felkapta ezt a port és befújta az autópályára. A hvg.hu munkatársának fotója szerint mindez már reggel óta gondot okozott.

Miért nem avatkoztak közbe?

A felvétel tíz óra előtt készült, s ekkor már jelentős mennyiségű port lehetett látni a sztrádán, amely jelentősen befolyásolta a látási viszonyokat. A portál éppen ezért kérdéseket intézett a fenntartóhoz, hogy felvetődött-e, hogy az időjárási viszonyokra tekintettel korlátozzák a forgalmat az úton.

A fenntartó tájékoztatta a közlekedőket

A szervezet kommunikációs osztálya azt írta, hogy a baleset okairól a rendőrség tud tájékoztatást adni. Hozzátették, hogy a hatóságok részéről nem merült fel, hogy az adott útszakaszon korlátozzák a forgalmat. Megjegyezték, üzemeltetőként tájékoztatni csak tudják a közlekedőket.

Figyelmeztetések több nyelven

Utóbbi pedig az érintett útszakaszon is megtörtént. „Egész délelőtt látható volt a változtatható jelzésképű táblákon az erős oldalszélre figyelmeztető jelzés és már déltől” (vagyis a baleset előtt két órával). „Szintén a változtatható jelzésképű táblákon (és az ÚTINFORMON keresztül is) felhívtuk a figyelmet a korlátozott látási viszonyokra is, szintén magyarul, németül és angol nyelven”.

Nem tudni, hogy a rendőrség miért nem intézkedett

A portál érdeklődött a rendőrségnél, hogy felvetődött-e a forgalom korlátozásának lehetősége. A hatóságok későbbrr ígértek tájékoztatást. Az Útinform vasárnap reggel azt közölte, már mindkét irányban zavartalanulhalad a forgalom. A Kekvillogo.hu legfrissebb híreit ide kattintva tudod elolvasni.

(Fotó forrása: BudaPestkörnyeke.hu/GK)