Mint ahogyan arról korábban a Kékvillogó is beszámolt egy idióta tolvaj a Facebookon árulta a lopott cuccokat és azt gondolta, hogy nem fog lebukni. Ehhez hasonló sztorikat gyűjtöttünk össze, olyan bűnözőkről, akiket nem volt nehéz elkapni.

Megadta a telefonszámát

Chicagóban történt egy eset, ahol tökéletes rablást tervezett el egy 18 éves tolvaj, amit végre is hajtott, de azzal nem számolt, hogy alig lesz pénz a bolt kasszájában. Volt viszont egy széf tele pénzzel, amit azonban az alkalmazottak nem tudtak kinyitni, mivel a bolt managerénél volt a kulcs. A bűnöző, ekkor úgy döntött, hogy megadja a telefonszámát a pénztárosnak, hogy hívja fel ha megérkezik a főnök, hogy kinyissa a széfet. Vissza is hívták a tolvajt, aki ezután pénz helyett bilincset kapott a kezére. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Tetkós gyilkos

2011-ben Anthony Garciát, azért vitték be a rendőrök az őrsre, mert jogosítvány nélkül vezetett. Viszont miközben elkészítették róla a fotókat, felfigyeltek a mellkasára varrt tetoválásra, ami különös részleteséggel mutatott be egy gyilkosságot. Az egyik rendőrnek nagyon ismerős volt a tetovált eset, ami kísértetiesen hasonlított az egyik megoldatlan gyilkossági ügyükre.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Beismerő vallomás

A rendőrnek nem csalt a megérzése, a tetkó tökéletesen bemutatta az évekkel azelőtt gyilkosságal végződő rablást. Egy rövid kihallgatás után a gyanúsított be is vallotta, hogy ő volt a gyilkos és a tetoválást büszkén varratta magára. Garciának ez egy nagy esemény volt az életében és meg akarta örökíteni a pillanatot, de választhatott volna olyan megoldást is, amit nem hord beismerő vallomásként a testén az élete végéig.

A Facebookos bűnözők

2012-ben két kolumbiai férfi gondolta úgy, hogy jó ötlet lenne kifosztani egy internet kávézót. Nem akartak egyből nekirontani a pénztárosnak, ezért úgy döntöttek inkább beülnek az egyik gép elé és eltöltenek ott pár percet az akció előtt. Ezt az időt a Facebook olvasásával töltötték el. Ezután a pulthoz lépve fizetés helyett, ők kérték el a kassza tartalmát.

Gyorsan elkapták őket

Miután leléptek a pénzzel, a boltvezető egyből hívta a rendőröket, akik a helyszínelés közben meglátták, hogy az egyik bűnöző elfelejtett kijelentkezni a Facebook profiljából a rablás előtt. A profilján ráadásul a lakcíme is meg volt adva, így nem volt nehéz dolguk a beazonosítással és rövid időn belül már kattant is a bilincs a kezükön.

Elaludt a kanapén

2019-ben egy hajléktalan férfi Budapest agglomerációjában tört be több házba is, azonban a bűnözői karrierje nem tartott sokáig, nem mondhatjuk, hogy egy profi betörőről volt szó. Miután a férfi betört egy érdi családi házba, úgy gondolta, hogy megkínálja magát whiskyvel és pálinkával is, aminek hatására tv nézés közben elaludt a kanapén. Ebben az állapotban talált rá a tulajdonos, aki azonnal értesítette a rendőrséget. A részletes történet a BudaPestkörnyéke oldalon elolvasható.

Félt, hogy elveszik a jogosítványát

Szintén Magyarországon történt az eset, amikor egy K. Bálint nevű férfi annyira félt attól, hogy a rendőrök elveszik a jogosítványát, hogy inkább bevallott egy gyilkosságot. A férfinak ittas vezetés miatt vonták be az iratait, aki besétált a rendőrségre és alkut ajánlott nekik. K. Bálint felajánlotta a rendőröknek, hogy ha visszakapja a jogosítványát, akkor elmondja hova ásták el B. Sándor holttestét. A rendőrök természetesen belementek az alkuba, a magát felfedő gyilkos pedig 13 évet kapott.

Influenszer rabló

2012-ben egy diáklány ellopott egy autót az Egyesült Államokban, majd Ez volt az életem legjobb napja címmel feltöltött egy videót, amiben boldogan lóbál egy rakást pénzt és a lopott autó kulcsát is. A lopott pénzt azért mutogatta, mert így hencegett azzal, hogy egy bankot is kirabolt. Először felmerült a rendőrökben, hogy nem igaz a történet és csak, ezzel a sztorival akar nézettséget szerezni.

Nem jött össze a hírnév        

Ahogy eljutott a rendőrséghez a videó lenyomozták a dolgot és kiderült, hogy a lány nem kamuzik azért, hogy híressé válhasson, hanem tényleg igazat mondott. Végül a Youtube-os karrier helyett egy bilincs és egy börtöncella jutott a 19 éves Hannah-nak. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: illusztráció