A 45 éves férfi Nagykovácsiban kifosztott egy gépekkel teli konténert. Az idióta a Facebookon próbálta elpasszolni a lopott árut. Az egyiket felismerte a tulajdonosa, szólt a rendőröknek, akiknek ezt követően már nem volt nehéz dolguk. Rengeteg szajrét találtak a férfinél, láthatóan ezzel bizniszelt.

A Facebookon jött szembe tulajdonosával az egyik ellopott barkácsgépének fotója. Kiderült, hogy egy nagykovácsi tárolókonténerből március 28-ra virradó este vitték el.

Értesítette a rendőröket, akik később a hirdető lakásán több tucat gyanús eredetű, feltehetően bűncselekményből származó szerszámot foglaltak le.

HOPPÁ! A Kékvillogó.hu Magyarország legolvasottabb hírportáljai között szerepel, sok százezren olvassák! A forgalmas napokon olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Blikk, az RTL KLUB vagy a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

A 45 éves, nagykovácsi T. Attila beismerte a terhére rótt bűncselekményt, vallomásában a tőle lefoglalt többi eszköz eredetére is magyarázatot adott.

Elmondása szerint hosszabb ideje foglalatoskodott lopással, az ebből származó tárgyakat vették lajstromba a kutatáskor a budakeszi nyomozók.

A konténerhez kétszer is visszatért, először egy véső-fúrógépet, második alkalommal több gépet – lézeres távolságmérőt, erővágót, elektromos szakadásvizsgáló műszert, fúrógépet – vitt el.

Elrejtette egy közeli fánál, majd később kocsival visszament érte. Két szerszámot sikerült eladnia, egy sarokcsiszolót 25 ezerért, egy bontókalapácsot pedig 40 ezerért.

T. Attila ellen – szabadlábon hagyása mellett – lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást a Budaörsi Rendőrkapitányság – írja a Police.hu.

Fotók: a rendőrség felvételei