Videóra vették, ahogy összevernek a társai egy 13 éves diákot a tolna megyei Nagykónyi általános iskolájában. Döbbenetes, ahogy a négy tanuló brutálisan nekiesett a srácnak, pedig a fiú már könyörgött, hogy ne bántsák. Az esetről egy diák videót készített, ezt a cikkünk alján nézheted meg. Nagy kérdés, hogy hol voltak a tanárok. Az elmúlt hetekben ez a sokadik iskolai erőszak Magyarországon.

Durván megverték

Kórházba került az a 13 éves fiú, akit társai csütörtökön bántalmaztak a nagykónyi Tamási Lajos Általános Iskolában. A verést a diákok videóra vették, ezen az látszik, hogy az egyik elkövető ököllel üti a fiút az osztályteremben, majd miután utóbbi egy pillanatra felegyenesedik, még hárman-négyen rátámadnak. 

Ütötték, verték

A felvételen hallani, ahogy szerencsétlen srác könyörög, hogy ne bántsák, ennek ellenére ütötték, verték, ahogy csak tudták. Az egyik fiú felállt a padra onnét ütötte ököllel a háton fekvő gyereket. Az is döbbenetes, hogy senki sem szólt közbe, teljes vadállatba mentek át a verekedő diákok.

 

Kórházba került

A megvert fiú pénteken került kórházba. Testszerte kapott ütéseket, de hogy pontosan mennyire sérült meg, azt nem lehet tudni. A Tamási Tankerületi Központ annyit közölt az RTL-lel, hogy „a bántalmazott fiú kisebb sérüléseket szenvedett”. 

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Feljelentést tettek

A megvert gyerek szülei feljelentést tettek, ami után a rendőrség garázdaság gyanúja miatt indított eljárást. Pénteken a rendőrök egymás után hallgatták ki az érintett gyerekeket az iskolában.

Eltávolították a lépét

A gyerekkel pszichológus foglalkozik, egyéni és csoportos foglalkozáson. Néhány héttel ezelőtt Kemecsén történt hasonló eset, akkor 10-12 éves diáklányok egy csoportja rugdosott össze brutálisan egy tízéves fiút. Neki később el kellett távolítani a lépét.

Itt az RTL videója

Kiemelt kép: részlet a fenti videóból