Távozik a Bonyhádi Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola egyik tanára, akiről azt állítják a helyiek, hogy átlépte a tanári szerepköröket egy 13 éves növendék esetében. A Magyar Narancs információi szerint csak azért nem dagadt országossá a botrány, mert a pedagógus a fideszes polgármester közeli rokona, az iskola igazgatója pedig a Fidesz önkormányzati képviselőjelöltje. 

Elment a tanár

A Bonyhádi Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola érettségiző diákjainak a napokban bejelentették, hogy az egyik tanár az év végi szóbeli vizsgákon már nem vesz részt. Maga a tanár is közölte az osztályával, hogy a következő tanévben már nem fogja tanítani őket, de részletekbe nem bocsátkozott – írja a Magyar Narancs.  A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

A polgármester rokona?

A lap szerint az ügy hátterében az áll, hogy a tanár „a pedagógus etikai kódexet sértő kapcsolatot alakított ki egy 13 éves tanítványával.  Az illető tanár a fideszes polgármester közeli hozzátartozója. Filóné Ferencz Ibolya a lapnak nem cáfolta, hogy közeli hozzátartozójának „iskolai ügye” van, de azt mondta, a rokonát nem bocsátották el. Írásban később annyit közölt, hogy a kérdéskörben az iskola felettes szerve kompetens válaszokat adni.

 

Az igazgató fideszes jelölt

Az iskola igazgatója, Steiner Krisztián, aki a város 2. számú egyéni választókerületében a Fidesz jelöltjeként indul az önkormányzati választáson, szintén határozottan cáfolta a tanár elbocsátását. Az esetleges közös megegyezésre mindketten kitérő választ adtak.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Közös megegyezéssel távozott

A Tamási Tankerületi Központ munkatársa, Kökönyei Hedvig szakmai vezető arra a kérdésre, hogy „volt-e tudomása arról, hogy az iskola főigazgatója arról értesült: az intézmény egyik tanára a pedagógus etikai kódexet sértő kapcsolatot alakított ki egy tanítványával, majd miután egy tantestületi értekezleten tárgyalták az ügyet, Steiner Krisztián ahelyett, hogy a szabályokat követve fegyelmi eljárást indított volna, beleegyezett abba, hogy az illető tanár munkaviszonyát közös megegyezéssel szüntessék meg”.

A rendőrség dolga

A lap információi szerint az ügy belső, iskolai jelzésre robbant ki, és tantestületi értekezleten is szóba került. A Magyar Narancsnak egy jogász azt mondta, hogy az iskolavezetésnek és a tankerületnek ilyen esetben nincs mérlegelési lehetősége, nem nyomozhat, vizsgálódhat olyan ügyben, amely esetleg bűncselekmény. Erre a nyomozóhatóságnak van hatásköre és illetékessége.

Eltussolhatták az ügyet?

A helyiek szerint eltussolhatták az ügyet a tanár politikai kapcsolatai miatt. Amellett ugyanis, hogy az érintett pedagógus közeli hozzátartozója a polgármesternek, az iskola igazgatója is fideszes képviselőjelöltként indul Bonyhádon az önkormányzati választáson.

A tantestületben is téma volt

„Csak annyit mondanék, hogy amit F. tanár úr tett, azért más tanárt azonnal hivatalból feljelentettek és kirúgtak volna, a gyerekekkel foglalkozástól eltiltással.” – mondta egy, a feleket ismerő helyi a lapnak. Az ügy belső, iskolai jelzésre robbant ki, és tantestületi értekezleten is napirendre került. A tanár távozását diákok is megerősítették a Magyar Narancsnak, az újság az érintett pedagógust is megpróbálta elérni, kérdéseikre azonban nem kaptak választ.  A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: Bonyhádi Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola – Forrás: Wikipédia