Saját, 3 éves kisfiával végezhetett egy anya Baranya megyében. A kisfiút megpróbálták újraéleszteni, de már nem lehetett megmenteni az életét.

Megpróbálták újraéleszteni, de hiába

A rendőrségre 2023. október 19-én 12 óra 15 perckor jelezték a mentők munkatársai, hogy egy 3 éves pécsi kisfiút kíséreltek meg újraéleszteni, azonban a gyermek életét vesztette. A nyomozók szakértők bevonásával vizsgálják a haláleset körülményeit. A Kékvillogo.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Aludni ment

A bama.hu azt írja egy nő végzett a 3 éves gyermekével, majd lefeküdt aludni, a férj reggel vette észre, hogy mi történt. A tragédia a Hősök terén történt, a A nyomozók szakértők bevonásával vizsgálják az esetet, továbbá a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság azt közölte, emberölés bűntett gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Nyíregyházi rémanya

Amint azt a Kékvillogó is megírta nem jogerősen tizenhárom év fegyházra ítélt a Nyíregyházi Törvényszék csütörtökön egy nőt, aki eltitkolt terhessége után megszülte, majd megölte gyermekét 2021-ben Nyíregyházán.

Bűnös

Resán Dalma, a törvényszék sajtószóvivője közleményében azt írta, a vádlottat 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek a bíróság, a nő feltételes szabadságra sem bocsátható. 

Szült

Az ítéleti tényállás szerint 2016. május 30-án a nyíregyházi kórház egyik nőgyógyásza tett bejelentést a rendőrségen, miszerint egyik betege – a vádlott – az általa elvégzett vizsgálat szerint nem sokkal korábban szült, ezt azonban az asszony tagadta.

Megszüntették a nyomozást

Az ügyben elrendelt rendőrségi nyomozást 2017 májusában megszüntették, mert nem lehetett megállapítani, hogy a magzat élve vagy halva született, ezért a bűncselekmény elkövetése nem volt bizonyítható minden kétséget kizáró módon – ismertette a sajtószóvivő.

2021-ben megint szült

Közölte, a nő később ismét teherbe esett, ami egy 2020. október 27-én végzett nőgyógyászati vizsgálaton derült ki, várandósságáról viszont senkinek nem szólt. Az asszony, miután 2021. április 30-án érezte, hogy hamarosan szülni fog, a nyíregyházi Bujtosi-tóhoz ment, majd egy bokros, ligetes területen elbújt, és megszülte kisfiát.

Megölte

Az élve született gyermeket anyja ismeretlen módon és helyen megölte, holttestét pedig elrejtette. A szülés helyén hagyott méhlepényre és a köldökzsinórra járókelők bukkantak rá, ők értesítették a rendőrséget – közölte Resán Dalma.

Nem találták meg

Az újszülött holttestét az eljárás során nem találták meg – tette hozzá. A szóvivő megjegyezte, a nyomozás megállapította, hogy a megtalált méhlepényből vett DNS megegyezik a korábbi rendőrségi nyomozás során a vádlottól vett DNS-mintával, vagyis az újszülött az asszony gyermeke volt. Az ítélet ellen a vádlott és védője felmentésért, az ügyész hosszabb időtartamú büntetés kiszabásáért fellebbezett.

Élettársa sem tudta, hogy terhes

A sokkoló esetről korábban itt, a Kékvillogó oldalán is beszámoltunk, mint megírtuk az egyébként két nagykorú gyermeket nevelő nő élettársa sem tudta, hogy a párja terhes lett 2020 őszén. Akkor októberben titokban volt is terhesgondozáson, de ezt követően soha nem jelent meg a védőnőnél. Az egyébként vékony testalkatú nő rendszeres nemi életet élt élettársával. A férfi, úgy tudjuk, szeretett volna harmadik gyermeket is, de a nő ettől félt, mivel az egyik gyermekük sérült.

Hiába keresték őket

A 2016-os ügyben nem tudtak vádat emelni, mivel a nő nem mondott semmit. A nyomozók mind a két esetben rendkívül alapos kutatást végeztek. Búvárok vizsgálták át a 2021-es szülés helyszínén a tavat, felkutatták az összes szemetes eszközt, kiszivattyúzták a szennyvízaknát, de a két babát nem találták meg.

Szeretője is volt a nőnek

A Friss Média információi szerint a nőnek szeretője is volt, mégpedig egy ismert ügyvéd.  A Kékvillogo.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Pécs, Hősök tere – Forrás: Google Maps