Nem jogerősen hét év börtönre ítélt a Miskolci Törvényszék egy férfit, aki nem megengedett módon közeledett a fia által nevelt kiskorú lányhoz – közölte a törvényszék sajtószóvivője pénteken.

Velük lakott

Homa-Hajdu Eszter tájékoztatása szerint a férfi 2017 nyarától egy ingatlanban élt fiával, annak élettársával, három közös gyermekükkel, valamint fia nevelt lányával. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Fogdosta

A férfi gyakran vigyázott a gyermekekre, a kiskorúval úgy játszott, hogy közben rendszeresen megfogta a combját, kezét közelítve olyan testrészéhez, ahova nagyon nem szabadott volna. . A kislánytól azt kérte, hogy ő is ezt tegye.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Így derült ki

Amikor a férfi fia és élettársa nem volt otthon, a férfi többször is fogdosta a kiskorú lányt, akinek édességeket adott. A zaklatásra úgy derült fény, hogy a kislány elmondta barátnőjének, mi történt, aki azt elmesélte édesanyjának. Az ítélet nem jogerős, az ügyész fenntartott három munkanapot a jogorvoslati nyilatkozat megtételére, míg a vádlott és védője fellebbezést jelentett be – írta közleményében a sajtószóvivő.

Kihasználta a nevelt lányát

Amint arról a Kékvillogó is beszámolt jogerősen is 11 év fegyházra ítélte a Győri Ítélőtábla azt a férfit, aki szinte naponta kihasználta testileg a nevelt kislányát. A gyerek többször is szólt az anyjának, de ő nem hitt neki, és még meg is verte. A táblabíróság súlyosított a két év felfüggesztett börtönre ítélt asszony büntetésén, és négyről, öt évre emelte a próbaidő tartamát.

Két gyermeket neveltek

A nő és a férfi tíz évvel ezelőtt házasodott össze, melyből egy közös gyermekük is született. Együtt nevelték a nő korábbi kapcsolatából 2003 októberében született lányát is.

11 éves volt a kislány

Az ügyészség azt közölte, hogy a kislány még csak 11 éves volt, amikor a nevelőapja szinte napi rendszerességgel elégítette ki vágyait rajta. Előfordult, hogy a gyerek alvó állapotát használta ki, de 2016-tól már fizikailag bántalmazta is, hogy ki tudja használni a kislányt.

Elmondta az anyjának

A nevelőapa megparancsolta a kislánynak, hogy senkinek se beszéljen a vele történtekről. A gyerek ennek ellenére is számtalanszor elmondta az anyjának, hogy milyen szörnyűségeket művel vele a férfi.

Megverte a lányát

A nő azonban nem hitt a segítséget kérő lányának, hanem még testi fenyítésben is részesítette. Az anya ezen túlmenően testileg és lelkileg is elhanyagolta a lányát.

Iskolába sem járt a kislány

Nem gondoskodott arról, hogy iskolába járjon, és érdektelenséget mutatott a sorsával, problémáival kapcsolatban. A szülők magatartása következtében a kislány érzelmi, erkölcsi fejlődése sérült.

11 évet kapott

A férfit 11 év fegyházra ítélték, míg a neje két év felfüggesztettet kapott kiskorú veszélyeztetéséért. Az ügyész tudomásul vette a férfi büntetését, de a nőre súlyosabb büntetést kért.  A vádlottak és védőik felmentésért fellebbeztek.

Öt év próbaidő

A táblabíróság egyetértett a Győri Fellebbviteli Főügyészség indítványával, és helybenhagyta a férfi büntetését, míg a két év felfüggesztettre ítél nő büntetésének a próbaidejét négyről öt évre emelte, és pártfogót rendelt ki. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Illusztráció