Itt, a Kékvillogó oldalán is beszámoltunk arról, hogy pár héttel ezelőtt a Nemzeti Színház színészei, Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó a Rómeó és Júlia előadása közben súlyosan megsérültek. A két művészt kórházban is ápolták a történtek után, sőt Szász Júlia később vissza is került a Semmelweis Egyetem klinikájára, mert további orvosi beavatkozásokra volt szükség. Most kiderült, pontosan milyen sérüléseket szerzett a színésznő az eset során.

A díszletről zuhantak le

Szász Júliát és Horváth Lajos Ottót november elején érte baleset, amely a színpad és kulisszák határán történt. A két művész a vastraverzekkel felépített díszlet felső emeletéről zuhant több, egyesek szerint négy métert hátrafelé, és olyan súlyos sérüléseket és töréseket szenvedhettek, hogy több hónapig is eltarthat teljes felépülésük. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Lemondott Vidnyánszky Attila

A baleset hatására Vidnyánszky Attila lemondott a Nemzeti Színház éléről, lemondását Csák János kultúráért is felelős miniszter azonban nem fogadta el. Közben több színházigazgató, nyílt levélben kérte meg Vidnyászky Attilát, hogy ne mondjon le az intézmény vezetéséről.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Vizsgálat indult

A baleset miatt a rendőrség is vizsgálatot indított, de azt egyelőre nem lehet tudni, hogy hol tart az ügy. Egy biztos, a baleset után közvetlenül lebontották a Rómeó és Júlia díszletét, amelyet csak napokkal később, a vizsgálatra való tekintettel építettek vissza.

Többen szóltak az igazgatónak, hogy életveszélyes a díszlet

A baleset után kiderült, hogy a színészek közül többen is jelezték a színház főigazgatójának, Vidnyánszky Attilának, hogy baj van a díszlettel, életveszélyes. Állítólag ezzel nem foglalkoztak, nem javították ki, így ment az előadás, majd megtörtént tragédia.

Büntetőjogi következmények

Portálunk megkérdezte az ügyről Dr. Bátki Pál büntetőügyekben jártas ügyvédet, aki számos jó ismert ügyben volt védőügyvéd. Szerinte a Nemzeti Színházban bekövetkezett balesetnek számos jogi kérdése van. “Az ügynek nyilvánvalóan van munkajogi és ezzel összefüggésben kártérítési vonzata is. Azonban egy ilyen balesetnek lehet büntetőjogi következménye is. Ha kiderül, hogy valakit munkavédelmi vagy balesetelhárítási foglalkozási szabályokat megszegte és emiatt következett be a baleset, akkor az foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt felel.”

Gondatlanságból veszélyokozás

A büntetőjogi ügyvéd hozzátette: “A büntetőjogi tényállás szerint büntetendő az, aki foglalkozási szabály megszegésével más vagy mások életét, testi épségét vagy egészségét gondatlanságból közvetlen veszélynek teszi ki, vagy testi sértést okoz. Foglalkozási szabálynak minősül a munkavédelmi szabály és a balesetelhárítási szabály is. Ezek a szabályok ráadásul lehetnek írott és íratlan szabályok is. Ez sohasem egyszerű kérdés.” 

Büntetőjogi felelősség

Bátki Pál elmondta: Egy színházi baleset bekövetkezhet azért is mert a díszlet eleve balesetveszélyesen volt megtervezve, de azért is mert nem megfelelő, szakszerűtlen volt az anyagválasztás, vagy az összeszerelés. “A munkavédelem összetett fogalom, a technikusnak a tervezőnek az igazgatónak mind saját felelősségi köre van, és gondos tanú és szakértői bizonyítást kell lefolytatni a büntetőjogi felelősség megállapításához. “

Pénzbüntetés a leggyakoribb büntetés

“Az ügyvédi gyakorlatom szerint egy ilyen ügyben a bíróság általában pénzbüntetést szab ki. Ugyanakkor lehetőség van közvetítői eljárás lefolytatására is, ami a felelős és a sértettek megegyezés esetén szükségtelenné teheti a büntetéskiszabást.” – fejtette ki véleményét portálunknak Dr. Bátki Pál, büntetőügyekben jártas ügyvéd.  

Nincs gyanúsított

Az ügy kapcsán most a Partizán megkereste a Budapesti Rendőr-főkapitányságot, a válaszból kiderült, a baleset kapcsán nincs gyanúsítottja a vizsgálatnak, valamint egyelőre meghallgatások sem törnétek. „A baleset idején senki sem hívta a rendőrséget, ezért csak utólag, hivatalból kezdtek nyomozni” – hangzott el a Partizán pénteki műsorában.

Szász Júliának három bordája is eltört

A színészeket ismerő források révén a műsorból az is kiderült, hogy Horváth Lajos Ottónak a keze sérült meg, a sérüléseit pedig csak több órás műtéttel lehetett helyrehozni, Szász Júliának pedig három bordája törött el, valamint a lábszárcsontja is. Utóbbit szintén műtéti úton, egy rögzítőcsavarral lehetett helyreállítani.

Légmell alakult ki nála

Arról is beszéltek, hogy a színésznő azért került vissza a kórházba, mert a bordatörés miatt légmell alakult ki nála, ami életveszélyes. A napokban egyébként Szász Júlia a közösségi oldalán jelentkezett, ahol elárulta, másodszorra is hazaengedték a kórházból, s bár lassan, de biztosan gyógyulgat.  A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Rómeó és Júlia előadás – Forrás: MTI