Borzalmas tragédia történt Budapesten, egy 15. kerületi lakótelepen: egy 30 éves férfi ugrott ki az egyik panel 5. emeleti ablakából. A szomszédok szerint a férfi öngyilkosságának tanúja volt fiatal barátnője is, aki vele volt a lakásban.
Kiugrott az ötödikről
Megdöbbentő eset rázta meg a 15. kerületi Drégelyvár utca lakóit augusztus 20-án reggel. Az egyik panellakás ötödik emeleti ablakából kiugrott egy 30 év körüli férfi. Már nem lehetett rajta segíteni, a helyszínen életét vesztette. A BudapestKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Bérelték a lakást
„Mi csak látásból ismertük őket. Úgy tudom, hogy a fiatalembert Ricsinek hívták és fiatal volt, úgy 30 év körüli lehetett. Bérelték itt a lakást, aminek az ablakából kiugrott – mondta a Ripostnak Tamás, aki szintén a Drégelyvár utcai panelben lakik.
A barátnője is láthatta
A szomszédok úgy tudják, hogy Ricsi nem egyedül volt otthon, így barátnője is végig nézhette, ahogy a párkányról a mélybe veti magát.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
„Kísérteni fogja egész életében”
„Úgy tudom, hogy Ricsi barátnője is ott volt, amikor fellépett az ablakpárkányra. Szegény, végignézhette az egészet… Nagyon sajnálom őt. Jóval fiatalabb, mint a párja volt, ez most kísérteni fogja egész életében” – mondta a lapnak. A BRFK közigazgatási eljárásban vizsgálja az esetet, idegenkezűség nem merült fel.
Megdöbbentek
A BudaPestkörnyéke.hu tudósított arról, hogy egy fiatal nő öngyilkos lett Káposztásmegyeren, a Szabolcsi Bence téren július 3-án. A 35 éves F. Zsófia kiugrott egy 10 emeletes panel 7. emeletéről. A szomszédok döbbenten álltak az eset előtt.
Mindent lezártak
„Én már csak arra értem haza hétfőn, hogy itt állnak a rendőrök, akik lezárták a környéket” – mesélte Zsolt, aki évek óta abban a panelben él, ahonnan kiugrott az asszony.
Hárman laktak együtt
„Amikor bementem a házba, a lakók mesélték, hogy nemrég az egyik szomszédunk öngyilkos lett. Utána tudtam meg, hogy kiről van szó… Én látásból ismerem Zsófiékat. Az édesanyjával és a testvérével, illetve az ötéves kislányával élt egy lakásban” – tette hozzá.
Betegségei voltak
A nő arról az emeletről ugrott, ahol laktak. „Többször találkoztam velük, mindig a kislánnyal volt” – mesélte tovább a szomszéd. – „Úgy tudom, hogy pszichés betegséggel küzdött, amit kezeltek is. Amikor találkoztunk, mindig egy kicsit zavart volt. Nagyon sajnálom őket, hiszen a gyermek így anya nélkül maradt…” – írja a Bors.
Öngyilkosság a Szentendrei úton is
Ahogy a BudaPestkörnyéke.hu is hírt adott róla, öngyilkos lett egy férfi Budapesten, a Szentendrei út egyik panelházából vetette ki magát. Az ott lakókat megrázták a történtek, és kiderült, nem sokon múlt, hogy mások élete is veszélybe kerüljön. A BudapestKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Ha segítség kell
Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, tárcsázza a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 telefonszámot, akár mobiltelefonról is!
Kiemelt kép: illusztráció