Gyilkosság történt Budapesten, egy 13. kerületi, Véső utcai társasházban. Az egyik lakásban egy fiatal nőt találtak holtan, a feltételezett elkövető után hajtóvadászatot indítottak a rendőrök. A lakók megdöbbentek, miután kiderült, mi történt, és azt mondták: borzalmas veszekedés előzte meg a tragédiát.

Halott nő a lakásban

A BudaPestkörnyéke.hu számolt be arról péntek reggel, hogy egy fiatal nőt találtak holtan egy fővárosi lakásban, a feltételezett elkövető után hajtóvadászatot indítottak a rendőrök. A rendőrség a közleményében azt írta, egy 13. kerületi lakásban július 13-án, csütörtök este 22 óra 30 perc körül találtak rá a nőre. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiadták az elfogatóparancsot

A Budapesti Rendőr-főkapitányság emberölés bűntettének gyanúja miatt indított eljárást. A feltételezett elkövetőt, egy 35 éves férfit az életvédelmi osztály nyomozói azonosították, ellene elfogatóparancsot adtak ki – írta a police.hu.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Döbbenet a Véső utcában

A Véső utcai társasház felbolydult a történtek óta, a házban élők azóta is megdöbbenve nézik a harmadik emeleti lakás lepecsételt ajtaját. A helyiek úgy tudják, a két fiatal alig pár hónapja ismerte egymást.

Éktelen ordibálás

„Nemrég ismerkedtek meg, ha minden igaz, nagyjából olyan három hónapja. Nem is volt eddig igazán semmi gond. Tegnap délután azonban éktelen ordibálásra lettünk figyelmesek – mondta a Borsnak egy házban lakó.

Kiabálás, majd síri csend  

„Nem tudjuk, mi történt, de olyan délután négy-öt körül borzalmas ordibálás jött a lakásból, aztán pedig síri csend lett. Kicsit hátborzongató volt, de erre a szörnyűségre nyilván senki nem gondolt, ami történt” – tette hozzá.

„Erre nincs mentség”

„Reméljük, minél hamarabb elkapják azt az alakot. Az ilyen tettre nincsen mentség” – mondták a házban élők, akik nehezen dolgozzák fel a történteket.

A gyilkos értesítette a rendőröket

A lap információi szerint a férfi az eset után elmenekült, és annak ellenére, hogy jelen pillanatban is szökésben van, ő maga értesítette a zsarukat arról, hogy mit is tett. A rendőrök ezekben a percekben is gőzerővel kutatnak a feltételezett gyilkos után. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

A körözött személy

Fotó: police.hu

Kiemelt kép: illusztráció