Felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak és testi sértés miatt emelt vádat a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség azzal a férfival szemben, aki rátámadt a vele szemben intézkedő rendőrökre. Az eljárás során a férfi végig tagadta a bűncselekmény elkövetését.

Megtámadta a rendőröket

Az ügyészségi vádirat szerint a férfi 2021. február 17-én, éjszaka támadt rá a vele szemben forró nyomon intézkedést kezdeményező rendőrökre. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Boltból lopott

A vádhatóság információi szerint a fiatal büntetlen előéletű, habár kisebb értékek lopása miatt jelenleg is büntetőeljárás hatálya alatt áll, azonban tegnap egy társával bódult állapotban lopott többször is egy borsodi élelmiszerboltból.

Nyomozni kezdtek a rendőrök

Miután a férfi bűncselekményét rögzítette a bolt biztonsági kamerája, ezért a rendőrök könnyen felismerték az általuk már korábbról is ismert elkövetőt. Ezt követően az egyenruhások házkutatást terveztek rendezni a férfinál.

Elmenekült

Amikor a férfi látta, hogy a rendőrök megjelennek a ház előtt, menekülőre fogta és az ingatlan hátsó részébe rohant. Eközben a család egyik tagja azt mondta a rendőröknek, hogy a keresett férfi nem tartózkodik otthon, és nem is tudja, hogy hol lehet.

Megtalálták

Ezalatt az ingatlan hátsó része felől érkező rendőr felszólította a fiatalt, hogy álljon le a menekülésével, azonban a férfi tovább futott. A rendőr ismét megálljt parancsolt, de ekkor az elkövető saját magától visszafordult.

Rátámadt

Miután a férfi szembefordult az őt követő nyomozóval, megfogta az udvaron lévő, háttámla nélküli, fém lábakkal felszerelt, 10 kilós széket, majd azzal a rendőr felé suhintott. A rendőrnek zúzódásos sérülések árán, de sikerült kivédenie az ütést, majd elvette a széket a támadótól, kollégájával pedig megbilincselte a férfit.

Ezzel a székkel sújtott a rendőr felé

Őrizetbe vették

Az ügyészség elrendelte a férfinek az őrizetbe vételét, akit gyanúsítottként ki is hallgattak. Ennek során azonban nem jutottak előrébb a hatóságok, mivel a férfi tagadta a terhére rótt bűncselekmény elkövetését.

Holnap döntenek

A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség indítványozta a bódult fiatal letartóztatását, azonban a kényszerintézkedés elrendeléséről csak holnap fog dönteni a Debreceni Járásbíróság nyomozási bírája.

Kiemelt kép: A támadó fegyvere – Forrás: Ügyészség