Cikizték az iskolába, ezért léphetett a vonat elé a 11 éves kislány Gyürén. Hanna nagypapája azt mondta, ő jelezte az iskolában a problémát, de nem történt semmi. Tavaly szeptemberben Vaján végzett magával egy 16 éves fiú, őt is gúnyolták az iskolatársai, emiatt választotta a halált.

Vonat gázolta el a kislányt

Amint arról a Kékvillogó.hu is beszámolt, vasárnap egy 11 éves kilányt ütött el a vonat Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A kislány a sínek mellől, a kukoricásból lépett a vonat elé, szándékosan.  A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Nem tudott megállni

A vonat vezetője időben meglátta a kislányt, dudált és vészfékezett, de sajnos a vasszörnyet már nem tudta megállítani. A kislány testét 20-30 méteren keresztül tolta maga előtt a vonat, mire meg tudott állni.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Kritikus az állapota

Hanna súlyos fejsérült és nyílt bokatörést szenvedett. Mentőhelikopter érkezett a helyszínre, mely életveszélyes állapotba szállította kórházba. A kislányt azóta többször megműtötték, jelenleg is kritikus az állapota.

A nagyszülei nevelik

Hannát születésétől kezdve nagyszülei nevelik. Édesanyja a közeli Kisvárdán él, a helyiek szerint úgy alakult a nő élete, hogy a gyereknek sokkal jobb helye volt a nagyszülőknél. Jelenleg a kislány nagymamája és édesanyja is Hanna mellett vannak a kórházban.

A kukoricásból lépett a vonat elé

A helyiek nem értik hogyan került a sínekre az iskolás lány, a Petőfi utcában csak a sínpár egyik oldalán vannak lakóházak, a másik oldalon gyümölcsöskert van. minden bizonnyal alaposan kitervelhette, hogy hogyan tud a vonat elé lépni a kukoricásból.

Külseje miatt cikizték

A kislány nagypapája azt mondta, hogy Hannát külseje miatt cikizték az iskolába, emiatt többször is sírva ment haza. „Bementem az iskolába, hogy a problémát jelezzem, de nem lett eredménye” – mondta a Borsnak a tragikus sorsú kislány nagypapája.

Tragédia Vaján

2021 szeptemberében holtan találták a 16 éves Tisza Gábort, akit édesanyja két napja keresett. A fiatal fiú eltűnésében közrejátszhatott, hogy iskolatársai folyamatosan szekálták. Erről többször panaszkodott az édesanyjának.

Azt mondta, iskolába megy

Tisza Gábor egy hétfői napon tűnt el a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vajáról. A 16 éves fiú iskolába indult, de oda már nem érkezett meg. Édesanyja ekkor kezdte el keresni fiát. Gábor reggel 7 órakor csak annyit mondott, “majd jövök”, de hiába várták haza. Utoljára reggel fél 8-kor látták Vaja településen. Annyi biztos: az iskolába tartó buszra már nem szállt fel.

Bántották az iskolában

Gábor a baktalórántházi Vay Ádám Gimnázium, Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium tanulója volt. Édesanyjának arról panaszkodott, hogy iskolatársai szekálják és bántják. Édesanyja szerint a fiú számára valóságos pokol volt.

Megváltozott a viselkedése

„Az utóbbi időben kezdtem el gyanakodni, hogy problémái vannak, hiszen megváltozott a viselkedése, nem akart elmenni itthonról, feszült és ideges volt. Csak nemrég tudtam meg, a tanévnyitó előtt, hogy mi történik valójában” – mondta a fiú eltűnése után az édesanyja.

Csendes gyerek volt

„Nehezen, de végül elmondta, hogy cikizik, piszkálják, durva szavakkal bántják. Én azt sem zárom ki, hogy fizikailag is érte bántalmazás, ugyanakkor ezt tagadta. Úgy sejtem, azért szálltak rá, mert visszahúzódó, csendes gyerek, nem nagyon szól vissza senkinek. A bántásokat lányoktól és fiúktól egyaránt tűrte. Volt egy olyan kijelentése, hogy inkább a halál, mint az iskola” – mondta Lovas Edina.

Végzett magával

Halála előtt pár nappal Gábor azt mondta édesanyjának, hogy az osztályfőnöke már intézkedett, minden rendben van. 3 nap múlva azonban önkezével végzett magával. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: illusztráció – Forrás: Youtube.com