A Pécsi Járásbíróság első fokon két év börtönre ítélt egy nőt, aki 2024 őszén bántalmazott egy gyermekorvost és egy ápolót egy pécsi klinikán, mert azt hitte, engedély nélkül vezettek branült az unokája vénájába. Az orvos és az ápoló nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, a vádlottat közfeladatot ellátó személy elleni erőszak és kétrendbeli könnyű testi sértés miatt ítélték el. Az ítélet nem jogerős, mindkét fél fellebbezett.

Bántalmazta a gyerekorvost 

A Pécsi Törvényszék tájékoztatása szerint az asszony azt hitte, hogy a törvényes képviselője engedélye nélkül műtötték meg az alig két hete született unokáját. Ezért 2024 október másodikán este 21 óra 40 perc körül trágár módon szapulni kezdte az ügyeletes gyermekorvosnőt, majd megragadta és szorongatni kezdte az orvos nyakát, végül beleverte áldozata fejét az orvosi szoba ajtajába.  A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Üvöltözött a klinikán 

A nagymama a bántalmazás során emelt hangon kérte számon az orvoson azt, hogy egy branült vezettek az osztályon fekvő unokája halántéki vénájába. Az egyik ügyeletes ápolónő a gyermekorvos védelmére kelt, és „leszedte” az orvosról a támadót. 

Az ápolót is bántalmazta 

A doktornő ekkor az orvosi szobába menekült, hogy rendőri segítséget kérjen, mire a nagymama az ápolónőt ragadta torkon, és az ő torkára szorított rá. A támadót egy másik ügyeletes szakápolónő fékezte meg. 

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Blikk, Index vagy az RTL  és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Vírusfertőzést sejtettek 

A kiérkező rendőrök intézkedés alá vonták az őrjöngő asszonyt. Kiderült, hogy a támadó unokájának vénájába azért vezettek branült, mert felmerült annak gyanúja, hogy az édesanyja révén herpes simplex vírussal fertőződhetett, és a branül a gyermek folyamatos gyógyszerrel való ellátását könnyítette meg.

Fellebbezett az ügyész 

A gyermekorvos nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, a nyaka jobb és bal oldalán 6 cm hosszú, kézujjaknak megfeleltethető zúzódás keletkezett, és a hajas fejbőre is zúzódott. Az ápolónő a nyak középvonalától balra terjedően szenvedett 4 cm hosszú, kézujjnak megfeleltethető horzsolást, mely szintén nyolc napon belül gyógyult. A nagymama és védője elsődlegesen felmentésért, másodlagosan enyhítésért, az ügyész pedig súlyosabb büntetésért fellebbezett.  A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: illusztráció