Korábbi konfliktusuk miatt harapódzott el a veszekedés két nő között egy nyergesújfalui bolt előtt még 2023. június 5-én. Nem tudták túltenni magukat sérelmeiken, a nézeteltérés pedig hamar tettlegességig fajult. A verekedésről készült videót cikkünk végén tudod megnézni.

Veszekedni kezdtek

2023. június 5-én két nő egy nyergesújfalui bolt előtt a nyílt utcán esett egymásnak. A szóban forgó nők egy korábbi nézeteltérés miatt vitáztak, majd dulakodni kezdtek. Ekkor a helyi boltból kijött egy harmadik nő, aki a verekedők közé állt. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Elszabadultak az indulatok

 A lökdösődést kezdeményező nő a harmadik nő válla felett átnyúlva ököllel megütötte a másik nőt, ezután szemből lökte meg. Itt már elszabadultak az indulatok, kölcsönösen ment az adok-kapok. A két fél verekedését látva egy negyedik nő megpróbálta őket szétválasztani.

Elfajultak a dolgok

A verekedés nem áll meg a lökdösődésnél, az egyik fél később kétszer megrúgta ellenfelét, erre jött a reakció: visszavágásként a másik nő megragadta ellenfele haját, majd elfajultak a dolgok. Tarkójánál fogva leszorította és öklével többször arcon ütötte.


Érdemes tudnod

A Kékvillogó hírportált a friss adatok szerint milliók olvassák! Olyan oldalakkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Blikk és a nagy országos hírportálok. A Facebookon már 364 ezres a követőtáborunk. A hirdetőink tudják, hogy nálunk nagyon hatékonyak a hirdetések. Több ezren választották már a Kékvillogó Partnerprogramban a fizetett cikkeket. Az árainkat ide kattintva éred el. Pörgesd fel te is a bizniszed, klikk ide!


 

Lefogták egymást

Végül a két nő kölcsönösen lefogta egymást, majd valamivel később elengedték a másikat, mire egyikük még egy utolsó alkalommal a másik felé ütött. Ezek után váratlan nyugalom következett, ugyanis a két nő rövid ideig a bolt előtt beszélgetett, majd az egyikük bement az üzletbe.

Belerúgott a táskájába

Ez a béke nem tartott sokáig, mert a nő kirohant az épületből, és dühösen belerúgott a másik nő táskájába, majd visszasietett a boltba.

Pénzbüntetést kaphatnak

A dulakodásban először meglökött nő nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, emiatt nem kérte a másik megbüntetését. Az ügyészség a vádiratban mindkét nővel szemben pénzbüntetésre tett indítványt. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

A verfekedésről készült videó

Kiemelt kép: