Apa és fia is meghalt a kedd reggeli mindszenti vonatbalesetben. A kisteherautó, akinek sofőrje munkásokat szállított egy építkezésre, a tilos jelzés ellenére hajtott a sínekre, ahol összeütközött egy vonattal. A balesetben öten haltak meg, több mint 10-en pedig megsérültek.

Vonatbaleset Mindszentnél

Amint arról a BudaPestkörnyeke.hu is beszámolt, kedden reggel 7 óra előtt egy kisteherautó a sínekre hajtott, ahol összeütközött a Szentesről Hódmezővásárhelyre tartó motorvonattal. A vonat az ütközés erejétől kisiklott. A balesetben több mint tízen megsérültek, öten pedig a helyszínen meghaltak. 

Azt hitték, a kerítésbe csapódott egy autó

Néhány méterre a baleset helyszínétől egy férfi és a családja hallotta a hatalmas csattanást. „Ez a 6.53-as vonat volt, minden reggel halljuk, amikor elmegy, hiszen közel lakunk a vasúti átjáróhoz. Először azt hittük, hogy a kerítésükbe csapódott bele egy autó” – mondta a delmagyar.hu-nak a férfi.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Ezzel a vonattal ütközött a jármű

Forrás: katasztrófavédelem

Perceken belül jött a segítség

„Kiszaladtunk, körbe néztünk, de ép volt a kerítés. A következő pillanatban már láttuk, hogy tolatnak vissza a vasúti átjáróból az autósok. Perceken belül jöttek a mentők, a tűzoltók, és a mentőhelikopter is” – mondta a férfi.

Nem ez az első baleset

Egy másik szemtanú azt mondta, hogy mindennap ilyentájt megy a buszhoz, és ő azt látta, hogy az autó a fénysorompó piros jelzésén ment át, nem is lassított. A környék lakóit megrázták a történtek. Azt mondták, néhány éve már történt egy diszkóbaleset, akkor fiatalok haltak meg.

Rokonok utaztak az autóba

A Citroën Jamper típusú kisteherautóban heten utaztak, egy Zsolt nevű férfi vezetett. Sógorait vitte munkába. Az ütközés következtében a kisteherautó megpördült és mintegy 20 méterre a kereszteződéstől állt meg, félig lecsúszva a vasúti töltésről. A motorvonat kisiklott, oldalára borult és 60 méterre az ütközés helyszínétől csúszott az árokba. 

Ebben a kisteherautóban utaztak az áldozatok

Forrás: katasztrófavédelem

Négyen szörnyethaltak

A balesetben öt férfi a helyszínen életét vesztette, a mentők két férfit súlyos sérülésekkel  – fej- és végtagsérülésekkel – kórházba szállítottak. Négyen azonnal meghaltak, az ötödik férfiért még küzdöttek a mentősök, de őt sem tudták megmenteni.

Sokkos állapotba került az egyik sérült

A hatodik utas súlyos koponyasérülést szenvedett, a hetedik személy pedig a saját lábán szállt ki a járműből, fel-alá járkált, látszott rajta, hogy sokkos állapotban van, fogalma sem volt, hogy mi történt.

Apa és fia halt meg

A lap azt írja, a legidősebb áldozat 1968-as születésű, akinek a két fia is az autóban volt, az egyik meghalt, a másik túlélte a balesetet, mindketten 1990-1995 közötti születésűek lehetnek. A többi áldozat és a súlyos sérült is fiatal, vagy középkorú.

Pánikba estek a vonat utasai

A lakók látták, ahogy a vonat vészkijáratán mentik ki az utasokat, akik szemében leírhatatlan rémület és pánik látszott, sokkot kaptak. Többen azonnal telefonáltak a hozzátartozóiknak. 

Kiemelt kép: helyszíni felvétel – Forrás: katasztrófavédelem