Ahogy azt elsőként a BudaPestkörnyéke.hu hírportál megírta rossz vége lett Dunakeszin a gyermeknapnak. A hullámvasútról vérző fejű gyerekek és felnőttek szálltak le, mert egy vészfékezés miatt kitörött a kereke szerkezetnek. Most megszólaltak az érintettek, döbbenetes, amit mesélnek.

Orrvérzés és felszakadt szemöldök

Anikó három gyermekkel ült a sárkányos hullámvasúton, amikor a baleset történt. „A gyerekek a fejükön sérültek meg, a jármű vas fogantyúját fejelték le. A kislányom fejsérülést szenvedett, erős orrvérzése volt, felszakadt a szemöldöke.” – mondta az édesanya a Blikknek.

Pánikroham, feldagadt orr

Az asszony így folytatta: „A keresztfiam felső fogínye sérült, ajkát elharapta, a keresztlányom pánikrohamot kapott és az orrnyerge dagadt fel. Orvosi ellátást kaptak, a váci SBO fogadta őket. A helyszínen mentő és rendőr is megjelent. Az én kihallgatásom már megtörtént, a többi érintettről nem tudok” – mondta. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

5 centis nyílt seb

Egy apuka elmondta: „Feleségem fején egy 5 centis nyílt seb tátongott, amit a sürgősségin varrtak össze. A kislányomnak nem esett baja, de beverte a fejét”.

Furcsa hangja volt a szerkezetnek

Egy másik édesapa a hullámvasút mellett nézte végi a történteket, ezt mesélte a lapnak: „Az anyósom, a fia, a menyasszonyom és a lányom ült fel a hullámvasútra. Hallottam, hogy furcsa hangja van a szerkezetnek. Amikor befejeztem a videózást, láttam, hogy a középső kocsi kereke kitört.”

Elborította az anyuka arcát a vér

„A hullámvasút ment tovább, de az emelkedőnél hirtelen megállt és vissza fele kezdett el csúszni. A kezelők is észrevették, hogy baj van. Leszállva a hullámvasútról az egyik anyuka arcát teljesen beborította a vér, a kislánya sokkos állapotban volt. A kezelő azonnal odament hozzá, leültették, próbáltak neki segíteni. A családomból nem esett senkinek sem baja, a menyasszonyom térde sérült meg egy kicsit. Sokkal rosszabb is lehetett volna, ha esetleg még egy kört megy a hullámvasút” – mesélte.

Egy gyerek miatt vészfékeztek

Nem sokkal ezelőtt megírtuk, hogy a hullámvasút üzemeltetője ma kiadott egy közleményt, ebben az áll, hogy azért kellett vészfékkel megállítani a hullámvasutat, mert azon menet közben felállt egy gyermek, aki jelezte, hogy rosszul van és ki akar szállni.

Megbillent a szerelvény

Az üzemeltető így folytatja: „Az irányítófülkében ülő kollégánk észlelte a jelzést és alkalmazta a vészmegállítót. A hirtelen fékezés hatására egy ponton eltörött az összekötő a pályán ezért kitörött egy kerék és megbillent a szerelvény.”

Megütötték magukat az utasok

„Ezek miatt és a fékezés eredményezte hirtelen megállás miatt megütötték magukat az utasok. A helyszínen tartózkodó egészségügyi biztosítás azonnal ellátta a sérülteket, ekik közül egy főt a saját kérésére a mentő szállított a váci kórházba röntgen vizsgálatra, míg a többiek önállóan autóztak fel Vácra” – írja a hullámvasútat működtető cég képviselője.

Négy ember kórházban

Úgy tudjuk négy ember biztosan megsérült a baleset miatt. „A Dunakeszi mentőállomást riasztottuk, a kiérkező mentők egy nőt és egy kislányt láttak el és szállítottak kórházba könnyebb fejsérülés miatt” – közölte az Országos Mentőszolgálat. Az üzemeltető szerint csak egy embert vittek el a mentők, a többiek saját autóval mentek a váci kórházba.

Rendőrségi eljárás

Dunakeszi Város Önkormányzata, jóval a történtek után, hétfőn reagált a településen sokat reklámozott gyermeknapon történt balesetre, holott az óriáskerékre és vidámparki játékokra Dunakeszi Kártya kedvezmény érvényesíthető volt. Annyit írt az önkormányzat a közleményben, hogy figyelemmel kísérik az eset kapcsán lefolytatott rendőrségi eljárást, és ha annak megállapítása indokolja, megteszik a szükséges intézkedéseket. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Gyermeknap Dunakeszin – Forrás: Facebook/Dunakeszi, a mi városunk