A Győri Fellebbviteli Főügyészség az elsőfokú ítélet megváltoztatását, az egyik cselekmény súlyosabb minősítését, az egyik férfi és a nő büntetésének súlyosítását indítványozta abban az ügyben, amelyben négy felnőtt éveken át zaklatta a kiskorú lányt.

Az édesapa többször is kihasználta lányát

Az ítélet szerint az édesapa a tizenhárom éves lányával 2017 nyara és 2018 nyara között, legalább hat alkalommal közösült. Részben ezzel egyidőben, 2019 tavaszáig a kislány bátyja három alkalommal, erőszakkal közösült a testvérével. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Elmondta a kislány az anyjának

A gyermek beszámolt a vele történtekről az édesanyjának, aki felelősségre vonta a családtagokat, de semmi mást nem tett.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Az egyik ismerősük is megerőszakolta a lányt

A kislány családjának egy jó ismerőse, már a kislány tizenkettedik életévének betöltése előtt is közösült a gyermekkel, oly módon, hogy alkoholt itatott vele, aki ettől elbódult, azaz védekezésre képtelen állapotba került.

Havonta közösült vele

A férfi a cselekményeket havi rendszerességgel 2019 áprilisáig folytatta. Előfordult olyan alkalom is, hogy abban részt vett a férfi szeretője is.

Megszökött otthonról a lány

A gyermek a helyzetét reménytelennek érezte, ezért 2019. április 27-én megszökött otthonról. Ezt követően őt és a húgát is, kiemelték a családból. 

Az anya ellen is eljárás indult

A cselekmények következtében a kislány érzelmi, erkölcsi, pszichés fejlődése súlyosan sérült. Mivel az édesanya a lányának érdemi segítséget nem nyújtott, őt nem védte meg a családtagokkal szemben, hatósághoz nem fordult, ezzel elkövette a kiskorú veszélyeztetésének bűntettét, ami miatt vele szemben egy külön eljárásban végrehajtásában felfüggesztett börtönbüntetést szabtak ki.

Mindegyiküket elítélték már nem jogerősen

A Székesfehérvári Törvényszék az apát 5 év börtönbüntetésre, 5 év közügyektől eltiltásra, a testvért 9 év fegyházbüntetésre, 9 év közügyektől eltiltásra, a család ismerősét 13 év fegyházbüntetésre, 10 év közügyektől eltiltásra, a nőt pedig 2 év börtönbüntetésre, 2 év közügyektől eltiltásra ítélte.

Gyerekekkel sem foglalkozhatnak

Valamennyiüket végleges hatállyal eltiltotta bármely olyan foglalkozás gyakorlásától, amelynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végzi. Az apa szülői felügyeleti jogát két kiskorú lánya vonatkozásában megszüntette.

Fellebbeztek

Az ítélet ellen az ügyész az apa és a nő vonatkozásában súlyosításért, a testvér, a férfi és a nő, valamint védőik felmentésért fellebbeztek. A Győri Fellebbviteli Főügyészség álláspontja szerint a testvér egyik cselekménye súlyosabban minősül, mivel azt is hozzátartozója sérelmére követte el.

Súlyosabb ítéletet kaphatnak

Az apa nemcsak a jogi, hanem a legalapvetőbb erkölcsi szabályokat is megszegte, a nő pedig hosszú időn keresztül segítséget nyújtott ahhoz a férfinak, hogy a gyermek sérelmére elkövethesse ezeket a bűncselekményeket. Mindezekre figyelemmel az ügyészség büntetésük súlyosítását tartja indokoltnak. Az eljárás másodfokon a Győri Ítélőtábla előtt folytatódik. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció