Öt napja veszett nyoma a korábban futárként dolgozó, 27 éves Ollé Dánielnek. A Vecsésen élő fiatal pénteken, szeptember 20-án az otthonából távozott, de nem vitt magával értékeket. Otthon hagyta a táskáját és a telefonját. Családja kétségbeesve keresi. 

Pénteken ment el otthonról

A fiú családja bízik abban, hogy keresésének híre eljut Danihoz is. “Eltűnt a testvérem. Pénteken, háromnegyed hatkor láttunk mozgást a kártyáján utoljára, amit egy dohányboltban használt. Utána szombaton egy szemtanú látta Vecsésen, de azóta semmilyen életjelet nem ad magáról. Otthonról nem vitt magával se telefont, se táskát…” – mondta az eltűnt fiú testvére.  A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket. 

Egyt telefonboltban látták 

“Úgy tudjuk, hogy Vecsésen járt még egy telefonosnál is valamilyen alkatrészt venni. Sötét ruhában, sötét, fekete kapucnis fölsőben ment el. Én messze lakom, ő az édesapjával lakik, engem szombaton értesítettek, hogy nem tudják, hogy hol van Dani” – mondta a Borsnak Gulyásné Gergely Andrea. 

 

Meghalt a párja

Andrea elmondása szerint a fiú édesapja ment be a rendőrségre, ő jelentette a testvére eltűnését. Azóta körözés van érvényben Dani miatt. “Szegénykém, lelkileg labilis volt, emiatt nagyon félünk, hogy baja lesz. Ez azért van így, mert annak idején volt egy élettársa, egy párja, aki egy évvel ezelőtt rákban elhunyt. Dani azóta sem tudta feldolgozni, annyira szerette őt”.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Ollé Dániel

Forrás: Facebook

Üzent a testvér

“Amikor rossz kedve volt, mindig kiment hozzá a temetőbe, de sajnos ott sem látták őt. Folyamatosan keressük őt és reménykedünk, hogy hazatér. Kérlek, gyere haza! Annyira féltünk és szeretünk téged!”  – üzente az eltűnt fiúnak a testvére.  A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket. 

Kiemelt kép: illusztráció