Az online kereskedelem térhódításával a csomagolástechnika terén is új dimenziók jelentek meg. Előtérbe kerültek a minél praktikusabb, minél inkább teher- és strapabíróbb anyagok, illetve a térkitöltők is a piaci kínálat elengedhetetlen részévé váltak. Nem beszélve arról, hogy egyik elsődleges szempont lett a környezeti terhelés minimalizálása.

Azzal, hogy egyre nagyobb figyelmet kap a megfelelő csomagolás, központi kérdéssé vált az árucikkek biztonságos szállítása is. Ehhez pedig egyértelműen szükség van a térkitöltőkre. Népszerűségük annak is köszönhető, hogy nem növelik a csomagok súlyát, mégis megóvják őket a külső behatásoktól. Sőt, még az esztétikai megjelenésüket is javítják.

Mai cikkünket ezeknek a hasznos kiegészítőknek szántuk, ha Ön webáruházat üzemeltet vagy szállítással foglalkozik, érdemes lesz velünk tartania.

Térkitöltők főbb típusai és jellemzői

Talán mindannyian kaptunk már olyan csomagot, amiben a termék mellett valamilyen tetszetős anyag töltötte ki a teret. Ez nem más, mint a térkitöltő, melynek alapanyaga szerint több verzióját is megkülönböztethetjük.

  • Egyik leggyakoribb közülük a fagyapot, ami kéregtelenített faanyagból készül, és biológiailag teljes mértékben lebomlik. Kisebb, értékes és törékeny árucikkekhez célszerű használni. Ott, ahol fókuszban áll a környezettudatosság és a dizájn is.
  • Szintén a zöld megoldások kedvelőinek javasolt a lebomló térkitöltő chips, amit kukoricakeményítőből állítanak elő. Főként kisebb súlyú árucikkeknél lehet hasznos.
  • A méhsejtes verzió alapanyaga papír, rugalmas és ellenálló, szerkezete miatt jól alakítható. Ezért már nagyobb csomagokhoz is passzol, egyfajta presztízsértéke is van. Ehhez tartozik egy papír térkitöltő adagoló is, amivel a teljes munkafolyamat felgyorsítható.
  • Létezik papír térkitöltő is, ami általánosságban szinte mindenhol alkalmazható. Újrahasznosítható anyagból készül, és nagy előnye, hogy méretre lehet vágni.
  • Az igazán nagy értékű, sérülékeny termékek esetében a térkitöltő párna a legjobb megoldás. Ezt a kelléket egy gép fújja fel levegővel a szükséges méretre.

Fújt térkitöltés különféle opciói

Amennyiben hatékony és gyors csomagolás a cél, akkor a térkitöltő párnákat érdemes választani. Ezek a HDPE kellékek szilárdak, ugyanakkor rugalmasak is. A légpárnakészítő géphez papírtekercsek is rendelkezésre állnak, melyek a fóliával szemben lebomló megoldást jelentenek.

Melyiket válasszuk, hogyan döntsünk?

A fenti térkitöltők közül válasszunk funkció, az adott, becsomagolásra szánt termék mérete, illetve súlya, illetve a környezeti szempontok szerint. Ha megfelelő anyag kerül a csomagba az árucikk köré, az a vásárlói elégedettséget is növelni fogja úgy, hogy közben védelmi, biztonsági szerepet is betölt.

Ha mégsem tudnánk dönteni a felsorolt ismérvek mentén, akkor a Zalapack webáruházában további hasznos információkat találunk a térkitöltőkről is.


Ez a cikk szponzorált tartalom, megrendelő a shop.zalapack.hu oldalt működtető cég.