Úgy néz ki, megúszta a börtönt az az édesapa, akinek kisfiát a postásautó gázolta el egy Somogy megyei kistelepülésen. A férfi nyitva hagyta a kaput, a másfél éves gyermek pedig kiment az utcára, ekkor történt a tragédia.

Levelet hozott a postás

2018 októberében levelet hozott a postás a Somogy megyei Kisberény az egyik zsákutcájába. A családfő odasétált a kocsi túloldalára, és a vezetői oldalon lévő ablakon átvette a küldeményt. A kiskapu nyitva maradt, az udvarban játszadozó kisfiú pedig az édesapja után szaladt. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Áthajtott a gyermeken

A gyermek pont a postásautó előtt haladt, amikor annak sofőrje hirtelen a gázra taposott. A kisfiún, Jánoskán áthajtott a postásautó, a gyerek a szülei karjaiban halt meg. Hiába érkezett mentőhelikopter a fiú életét már nem tudták megmenteni.

 

Felvette a biztonsági kamera

A tragédiát a család házára felszerelt kamera végig rögzítette, így egészen pontosan rekonstruálni lehetett a végzetes pillanatokat.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Összeomlott az apa

„A búcsúztatásra sem tudtam elmenni, annyira összeomlottam. A gyermek édesanyjával azóta külön váltak az útjaink. Az új párommal kis túlzással lépésről lépésre közelítjük meg a temetőt. Amikor először kimentem a sírhoz, összezuhanva zokogtam. Lelkileg még mindig nagyon rosszul vagyok.” – mondta a tragédia után a gyászoló édesapa.

Büntetőeljárás indult az apa ellen

Az édesapának, a bizonyítási eljárás során, újra el kellett játszania a fia halálát. Nem elég, hogy a 63 éves férfi elveszítette a legkisebb gyermekét, még egy hosszadalmas büntetőeljárás is indult ellene, ugyanis a gázoló mellett őt is meggyanúsították. A Blikk azonban most megtudta, a férfinak emiatt már nem kell aggódnia.

Nem kért bocsánatot

„Már jó pár tárgyaláson túl vagyunk, sokszor találkoztam a postással, de egyszer sem kért bocsánatot tőlem. Még csak hozzám sem szólt, sőt, többször még jókat nevetgélt. Ez nagyon rosszul esik. Legutóbbi alkalommal megkérdeztem tőle, hogy a lelkiismeretével hogy tud elszámolni, de válaszra sem méltatott” – mondta korábban a 63 éves férfi.

Ítéletet hozott a bíróság

Tavaly év végén a Kaposvári Törvényszék az apa ellen emelt vád alól felmentette, a postást azonban közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt 1 év 6 hónap szabadságvesztésre ítélte, melynek végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztette – írja a Blikk.

Jogerőre emelkedett az ítélet

Az ítélet ellen az ügyész az apa esetében azért fellebbezett, hogy állapítsák meg a bűnösségét és szabjanak ki rá büntetést, de a Pécsi Fellebbviteli Főügyészség azt visszavonta, így az ítélet tavaly december 7-én jogerőre emelkedett.

A postás ügyében még nincs végleges ítélet

A postás esetében a védője fellebbezett felmentésért, róla március végén dönt jogerősen a bíróság. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Itt történt a tragédia

Kiemelt kép: A halálos gázolás előtti pillanatok – Forrás: Térfigyelő kamera felvétele/RTL Klub