Április 13-án Karcagon halálos baleset történt. A 19 éves Zoltán elesett a motorjával, majd egy autó alá csúszott, amit az ismert népdalénekes, Márkus Ica vezetett. Az érettségire készülő, 19 éves P. Zoltán volt a tragédia áldozata. A fiatalember néhány barátjával együtt motorozott, amikor a nótaénekes elé fordult az autójával. A kocsi alól a tűzoltók emelték ki, a fiatal fiú a kórházban elhunyt.
Az autó alá csúszott
A baleset után azonnal szárnyra kaptak olyan híresztelések, miszerint az énekesnek nem is volt jogosítványa, többször eltiltották a vezetéstől, illetve ittas is volt a karambol megtörténtekor. “Két és fél millió kilométert vezettem le az elmúlt évtizedek során, a fellépéseimre mindig autóval mentem, s a legtöbbször késő éjjel értem haza. Soha nem ittam, sosem vették el a jogosítványomat, hiszen ez egyben azt is jelentette volna, hogy fel kell adnom a hivatásomat” – mondta Márkus Ica. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek minket.
Az autónak csapódott
A nótaénekes azt mondja, a motoros körülbelül 15 méterrel azelőtt elesett, hogy az autójának csapódott volna. “Felborult a motorral, ami a másik irányba csúszott, a fejéről pedig leesett a bukósisak. Így csúszott be a kocsim alá, a két kerék közé, ahol beverhette a fejét” – mondta a Blikknek az idős asszony.
Hirdetés
Rémálmai vannak
Ica a baleset miatt részben vétkesnek érzi magát. Azóta is csak arra gondol, hol hibázhatott, hiszen amikor látta, hogy P. Zoltán felborult a motorral, azonnal megállt. Talán ha továbbmegy, ha kicsit előbb vagy kicsit később ér oda, nem történik tragédia. “Amikor éjszakánként felriadok, nem merek kikelni az ágyból… Azt hiszem, hogy a fiú ott fekszik a földön és talán rá fogok lépni”.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Márkus Ica, nótaénekes

Forrás: YouTube.com
Emlékfelvonulást rendeztek
P. Zoltán emlékére egy héttel a baleset után hatalmas motoros felvonulást rendeztek a városban, ahová több százan mentek el, köztük olyanok is, akik nem is ismerték a fiút. Mégis így fejezték ki az együttérzésüket a családnak. A fiatalember édesanyja pedig a közösségi oldalán köszönte meg nekik mindezt. “Az elmúlt héten történt tragédia kettétörte az életünket. A család nevében szeretnénk mindenkinek köszönetet mondani. Köszönjük a megszámlálhatatlan részvétnyilvánítást és a kommenteket. Ebből merítünk erőt, hiszen ilyen sokan szeretjük őt”– írta a tragédia után az édesanya.
Nyomoz a rendőrség
Márkus Ica, a tragédia miatt kész vállalni a felelősséget, ha bűnösnek találják. Elébe áll a sorsának. A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei rendőrségtől megtudtuk, hogy baleset gondatlan okozása miatt ismeretlen tettes ellen indult eljárás. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek minket.
KÁRTÉRÍTÉS
Önt vagy ismerősét baleset érte? Igényeljen kártérítést akár több évre visszamenőleg is! Érje el a lehető legmagasabb összegű kártérítést szakembereink segítségével! Sikerdíjas rendszerben vállaljuk közlekedési, munkahelyi és egyéb balesetekben megsérült személyek képviseletét peres és peren kívüli eljárásokban. Email: balesetiugyvedek@gmail.com Tel: 06 70 515 7777 Jogos sérelemdíját behajtjuk a baleset okozójával vagy a biztosítóval szemben! Keressen fel minket és segítünk! www.kozutiserules.hu
Kiemelt kép: illusztráció